Közeleg a karácsony. A média attól hangos, hogy mitõl lesz szép, meghitt, tartalmas az ünnep. Zuhog ránk a „konzumbuzdítás”, hogy ételben, italban és ajándékokban legyen gazdag a karácsonyunk.

Ezt kiáltják a feliratok, ez ömlik a hangszórókból a karácsonyi vásárokban, a bevásárlóközpontokban.

És kiüresednek a szavak. És üresek a szívek Elkopnak, elfáradnak. Magunk is kiüresedünk, elfáradunk és elkopunk, ha nem onnan merítünk, ahol élet és hatalom lüktet a szavakban.

Egy hang kiált: vigasztaljátok Isten fogoly népét!

Jeruzsálem megmenekült ugyan Asszíriától, de Kr. e. 587-ben a babiloni támadás elpusztította.

Ebben a helyzetben minden szónak súlya van.

Amelyik vádol, az okokat elemzi, a visszafordíthatatlant marcangolja, az semmin sem változtat.

De a prófétai könyv 40. fejezetétõl új hang szól, sõt kiált: nem a büntetés és az ítélet szónokáé, hanem a vigasztalásé

Ézsaiás próféciájában ölelõ karrá, gyengéd, simogató kézzé szelídül. A próféta üdvösséget hirdet, közeledõ, a visszatérő, az övéiért visszajövő, érkezõ Istent,

aki vigasztalni jön.

Harag, félelem, közöny, beletörõdés, csüggedés tölthet el bennünket is, esetleg elfordulunk, lázadunk, amikor úgy érezzük, hogy Isten karja ránk nehezedik. Különösen, ha az elmúlásra gondolunk. Mint a fû, a virág, annyi az élet. A népek, társadalmak, kultúrák vannak, aztán elmúlnak

Félelmünkkel szemben parancsolóan hangzik a kiáltó szó: ne félj! Mert amilyen igaz mindez, olyan erõs és igaz a vigasztalás, hogy az ige megmarad. Az Ige testté lett, az Ige, amely kezdetben volt, ami által minden lett.

A fogságban lévõk megláthatták, hogy leigázójuk hatalma elmúlik. Minden nép meglátja majd, hogy csak egy hatalom örök: az, amely már most is itt van közöttünk, bennünk. Amely hozzánk szól, megtérésre hív, fejünket felemeli, a próféta által hallott mennyei kiáltást meghallatja velünk.                      Egy hang kiált: építsétek az Úr útját!

Keresztelõ János szólt ezekkel, a prófétai szavakkal. Jézus azért jön, hogy megmentsen. De megtérés nélkül nincs út. Önigazolás, önáltatás, önmentegetés semmivé lesz, ha az Úr dicsõsége mindenki elõtt megjelenik. Ha Isten igéjét beengedem, ha ítéletét és kegyelmét engedem magamon át- meg átjárni, evvel felkészít engem az Úr, hogy számára másokhoz úttá legyek,Ő pedig számomra az élet egyetlen járni érdemes útjává legyen.

-------------------------------------------------

Add, hogy a VÁRandósok örömével VÁRjam jöttödet!
Áldott légy Jézus, hogy Te eljössz, s Benned örökre velünk az Isten!
Ámen.
"Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: Ő jött el a világba."
(János 1:9)

--------------------------------

Egyre nagyobb a sötétség. Az ádventi koszorú gyertyáival veszem fel a harcot ellene.
Add, hogy lelkemben a Te fényed ragyogjon, mint frissen hullott havon a téli Nap!
Ragyogd be az életemet, Te, Aki a Fény vagy, és világosságul jöttél számomra is!
Fényeddel űzd el félelmeimet, láttasd meg bűneimet, sugaraiddal égess tisztára, hogy ragyogó karácsonyunk lehessen!
---------------------------------

Uram!
Ádvent van, és én várlak.
A világ egyre hangosabb, én csendben szeretnék lenni.
Olyan áldott csendben, amikor meghallani a hóesés kezdetét.
Olyan tiszta ádventet szeretnék, mint a hó.
Olyan szikrázót, mint a frissen esett hó a mosolygó téli napsütésben

---------------------------------------

Ádvent a várakozás megszentelése.  írja Pilinszky János.

12--Ádvent a várakozás ideje, az éj sötétjében várunk a hajnal világosságára, amely megvilágítja életünket. Istent fürkésszük, aki fényt hoz a sötétségünkbe, aki értelmet visz értelmetlenségeinkbe, aki válaszol kérdéseinkre. A várakozás életünk alapélményeihez tartozik. Az ember mindig várakozásban él. Emlékezz csak arra, mi történt és hogyan volt, amikor vártál valakire, aki fontos volt számodra. Megbeszéltél vele egy találkozót. És most várod, amíg csak meg nem érkezik. Pontosan kiszámoltad, mikor kellene jönnie. Órádat nézed, egészen izgatott és feszült vagy. - Ilyenkor sejthetjük meg, hogy mit jelenthet Isten eljövetelére várni az Ádventben. - Várakozás közben kiszínezed magadban, milyen lesz a találkozásod vele. És csalódott vagy, ha a várt – a szeretett - személy várat magára.

Úgy gondolod: „Ha ő megérkezik, akkor minden másként lesz az életemben, nyugtalan szívem megnyugszik, itt a beteljesedés, valósággá válik minden, amire vágyakozom.” De ugyanakkor azt is pontosan tudod, hogy várakozásod mindig nagyobb, mint a beteljesedés. Többet vársz, többre vágysz, mint amennyit az illető nyújtani képes. Feszülten várakoztál, azonban a beszélgetés oly jelentéktelen volt. Félreértések adódtak. Semmi sem tisztázódott. Csalódtál. Nem volt érdemes teljes szívvel a várni a másikra.