2014. november 17., hétfő



(11) „…válasszatok ki olyan városokat, amelyek menedékvárosok legyenek…” (4Mózes 35)

ISTEN GONDVISELŐ ÉS MEGVÁLTÓ ÚR! Külön megparancsolta Isten, hogy hol legyenek a léviták városai, mert Isten gondoskodik szolgáiról, a papokról és a lévitákról egyaránt, most a honfoglaláskor is, és minden áldozat bemutatásánál, az abból nekik járó falatokkal; hiszen Isten tisztelete nélkül, Istennek kedves szellemi és lelki háttér nélkül nem létezik egészséges és boldog társadalom sem (1-8). - Isten tehát azért gondoskodik a papokról, hogy gondoskodjon minden ember teljes életéről, már itt a földön, nemcsak a testi, hanem a lelki, szellemi szükségletekről is. - Sőt Isten a társadalom számkivetettjeit is szeme előtt tartja, de ezek felett még azokat is védi, akik nem szándékosan követtek el bűnöket, legyenek azok a bűnök bármilyen súlyosak is. A menedékvárosok Isten szabadító, bűnbocsátó irgalmát hirdették (9-15; 22-29). - Isten azonban ennél is tovább ment, Jézus Krisztusban kiterjesztette irgalmát azokra is, akik bármit követtek is el, de megbánták azt, és letették a terhet Jézus Krisztus keresztjéhez, így valóban újjá lettek.* - Ez a kegyelem azonban drága kegyelem, nem olcsó kegyelem; ezért az itt olvasható ószövetségi sorok duplán érvényesek, miszerint halállal lakoljon az, aki kezet emel a másikra (16-21; 30-34). Újjászületett ember ilyet nem tehet, de még a gondolattól is visszahőköl.
Zsidók 5,1-10
   184. dicséret
*  Lehet, hogy itt a földön még bűnhődniük kell azoknak, akiket tetten értek, mert a tetteink következményeit itt felelősen hordoznunk kell; - bár Isten őrizzen bennünket attól, hogy igazságtalanul hurcoljanak meg minket, noha egyikünk sem tökéletes, még a legszentebb sem az. A megbánt bűnnek azonban nincs örökkévaló következménye, a legsúlyosabb megbánt bűnnek sincs; ez az evangélium Jézus Krisztusban.

------------------------------------------------------------------------

(2) „…jut nektek örökségül, a következő határok szerint…” (4Mózes 34)

Isten pontosan körülírja az ÍGÉRET FÖLDJE HATÁRAIT (1-12), és azokat a vezetőket (16-29), akik a törzseknek sorvetéssel jutott területeket érvényesítik (13-14). Az Ígéret Földjének is vannak határai, vezetői, bevett rendje, sőt, azért kapjuk a mennyei hazát, amelynek előíze az Ígéret Földje, hogy ott maradéktalanul érvényesüljön Isten akarata, és az Ő tökéletes rendje, áldott határok között. Ez a rend azonban odaát már nem teher lesz, hanem öröm és beteljesülés. Itt az ember állandóan a „határtalanra” vágyik, teljesítményben, álmokban, ezt sugallja reklámokban és slágerekben, de valójában nem is tudja, mi az a „határtalan”, és mennyi értelmetlen áldozattal jár ez a meghatározhatatlan „semmi”. Kell „többé” lenni, de az Ígéret Földje ott kezdődik, ahol tudjuk a határokat! Zsidók 4,12-16

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése