Lázár aggodalma--Kőszeghy Miklós--

Halott voltam, íme élek,
a sír mögöttem bezárult.
Élő vagyok, pedig holtan
láttak engem, gyenge testem
elárvult.

Élő vagyok, pedig haltam,
a halál volt a nyoszolyám,
de valaki megszólított:
Kelj fel, Lázár! Én várlak itt
egy lakomán.

Így ültünk tort együtt ketten:
Krisztus Jézus meg jómagam,
ami elmúlt, megvitattuk,
élet gondja, halál gondja
elsuhan!

Jó bort ittunk jó kenyérrel,
és megáldottál, hű Uram!
Körülnéztünk együtt ketten,
s kiáltottam: De sok halott!
Mennyi van!

Kelj fel, János! Kelj fel, Péter!
Férfi, asszony, gyermek: Jöjj ki!
Keljetek fel mindahányan:
kongó, árva lelketeket
mély sír őrzi!

-----------------------------------

ISTEN DICSÉRETE

Véges szavammal végtelent dicsérek,
midőn lelkemet Hozzád emelem.
Az első, amit minden ember érthet:
hogy végtelenül jó vagy, Istenem!
Tőled származik a lét és az élet,
Tőled az akarat és értelem!
Van-e szebb cél, amiért ember élhet,
mint Téged dicsőíteni, Végtelen?!
Mindenkinél bölcsebb és okosabb vagy:
Szent vagy! a bűn nem férhet soha Hozzád,
s hatalmad eszem fel nem éri, oly nagy!
Amit mondasz, az színtiszta igazság,
sosem fogyhat el életed s erőd!
Áldjanak égben és földön levők!
Árva György

---------------------------------

JÖVEL, URAM!

Itt vagyok, Uram, megtaláltál.
Érzem, enyém ígéreted.
Boldogságtól csordul a lelkem,
Halottnak adtál életet.
Felemeltél az út porából,
Mint taposott, rút aranyat;
Letörölted rólam a szennyet
S felcsillogott rajtam a nap.
Felemeltél, de rám engedted
A próbák lángoló hevét,
Add, Uram, hozzá Szentlelkednek
Kettős mértékű erejét.
Viharok szelét most is érzem,
Kétségek árja eltakar,
Megmentő, áldó szent kezeddel
Jövel, Uram Jézus, hamar!
Somogyi Barnabás

--------------------------

LÓT TÖRTÉNETE

Ki visszanéz, sóbálvánnyá mered,
Azt megbénítja, s leköti a múlt;
Csak azt látja, hogy elsüllyedt vidéken
Neki virágos, kis kertje virult.
Csak azt látja, hogy füst száll fel a helyről,
Ahol nem régen még a háza állt…
Nem látja a Hegyen az életet,
Csak a völgyben a fájdalmas halált.
Ki visszanéz nem való a harcra,
Eddig bármilyen erővel szaladt.
Sóbálvánnyá lesz annak az arca,
Ki visszanéz – egy pillanat alatt.
Sóbálvánnyá lesz annak a szíve,
Nehéz kővé, mi mégis egyre fáj,
Sóbálvánnyá lesz annak a szíve,
Nehéz kővé, ki félúton megáll.
Csiha Kálmán