Megtérés.

Nem kérdezi: hol voltál eddig,
Szép napkeltétől napestig...
Azt sem kérdezi: merre jártál?
Ó, nem kíváncsi, mit csináltál.
Hányszor csúfoltad, s hányszor hagytad,
Ha drága keresztjén kacagtak...
Elfelejtette minden vétked...
Csak átölel... csak örül néked...
...Reszket a lábad? Szemed könnybe’?
Mit mondjál néki? Hogy köszönj be?
Csak hullj le szótlanul Elébe:
Néki nincs szüksége beszédre!

--------------------------------------------------

Áldozat.

Nézd, Uram, oltárt építek

ezernyi kudarcból bűnbánatom Neked:

Nézd, Uram: a harcom, csődöm tette rá,

kos gyanánt megtört szívemet!

Nem én, Uram, a kegyelmed hozott,

sok harcon át az oltárhoz engem...

S az úton, mely von Magadhoz,

megadó alázat sír a térdeimben.

Uram, én kincset hoztam, lelkemben.

Immár porba hullt minden bálvány,

Nem áltat már a hiú forma,

Rút, gyilkos szívem az áldozati bárány.

Én meggyújtom a rőzsét,

Hadd égjen hamuvá minden bűn és vétek...

- Óh, drága tűz, szent lobogás! –

Ott vár a magasban a diadalmas Élet.

Venyercsán László, (Legyőzött honfoglalók, 14)

.------------------------------------------------------------