„…alázatos szívű…” (Máté 11,20-30)

 - 1. „Jaj” hangzik el itt azok felé, akik azt hitték, hogy ismerik az Urat! Akik Jézus Krisztus közelében lehettek, hallották tanítását és látták csodáit, valójában nem ismerték fel az Urat. Jézus Krisztus az akkoriban hírnevesen romlott városokra nagyobb reménységgel tekintett, mint azokra, akik hivatalosan az Ő közelében sürögtek (20-24), ide értve a saját városát, Kapernaumot is (23). - 2. Aki Jézus Krisztus közelében van, soha nem csóválhatja a fejét mások gondolatain, életén, hibáin; hanem alázattal és reménységgel tekinthet mindenkire. Ne értsük félre: lehet és kell prófétaként rámutatni bűnökre, de csak mentő szándékkal. Ha a mi Urunk Tíruszt, Szidont, Sodomát említi reménységgel, akkor mi sem lehetünk „szűkebbek” Őnála. - 3. Ez az alázatos „befogadás” minden bölcsesség és értelem ellenében születik meg bennünk, gyermeki magatartás; az okos felnőtt erre már képtelen, hát még az „okos” keresztyén. Újjá kell születni, gyermekké kell lenni! (25-26) Aki Jézus Krisztus gyermeke, az szelíd és alázatos szívű, ez pedig minden valóságos nyugalom forrása (28-29). Az alázatos, krisztusi ember nem akar naggyá lenni, de hűséggel betölti az Úrtól kapott feladatát (30).

1Sámuel 23

380. dicséret

„…a mennyek országa erőszakot szenved…” (Máté 11,7-19)

A legnagyobb prófétánál is dicsőségesebb nagyság vár azokra, akik nemcsak asszonytól születtek, hanem újjászülettek Jézus Krisztus örömhíre által. „A legegyszerűbb emberi élet is, amely Isten országának polgára, felette áll gazdagságban és dicsőségben minden egyéb nagyságnál (11)” (Victor János). Ez az ország, a mennyek országa, megjelent itt a földön, nem a törvény és nem a próféták szigorával, nem vallásos erőszakkal, hanem Isten Jézus Krisztusban testet öltött szeretetével (12). A törvény és a próféták szerepe elvitathatatlan, Isten tervében nélkülözhetetlen, de nem a végső láncszem, hiszen „minden próféta és a törvény János idejéig prófétált” (13). Ne legyünk olyan keresztyének, akik megerőszakolják, kisajátítják az Isten országát, és csak azokat engednék be oda, akik pont úgy értik az Írásokat, mint ők. Jézus Krisztus írásértelmezése az irányadó. Egyszer az egyik testvérem, egy teológiai vita után, igen szomorúan, megkeseredett indulattal tárulkozott fel, ezt mondva, remegő hangon: „Kikérem magamnak, hogy bárki elvitassa az üdvösségemet”. Természetesen ez nem „kikérés” kérdése, hanem kegyelem kérdése, de nem a mi szintünkön dőlnek el ezek a dolgok.

1Sámuel 22

3. zsoltár

----------------------------------------------------------------