„TUDSZ-E VALAMI JÓT?”

Kérdést őrizgetek szívemben.

Kérdője rég elköltözött.

De milliók szomjúsága, reménye

rejtőzik tréfás kérdése mögött.

Mert olyan emberi jó hírre várni!

Derűs mosollyal egyet tudakolt,

ha beléptem: „Tudsz-e valami jót?

Mert ha nem, hát találj ki!”

Tudtam valami jót. Kitalálni se kellett.

Betegágya, halálos ágya mellett

az a jó hír volt az erő, a béke,

utolsó, boldog menedéke,

szenvedést beragyogó, drága cél,

örökké új örömhír: Jézus él!

„Tudsz-e valami jót? –visszhangzik egyre bennem.

Tudok! Azóta sem kell  bús bajpostának lennem,

Fénytelen szeműek közt  fénytelen szívvel mennem.

Örömmondó lehetek énekkel, tettel, szóval,

Jóhírre szomjazókat itatva örök jóval,

Szeretni és szolgálni szent, új erőt adóval,

Bánatot oszlatóval, szívet vigasztalóval!

Évek hulló levelét űzheti őszi szél. Örök tavaszi jó hír

énekel a szívemben diadalmasan, frissen: JÉZUS ÉL!

            Túrmezei Erzsébet    

-----------------------------------------------------

HÍD VAGYOK 

Isten engem hídnak vetett

közétek, szegény, vétkes embertársak.

Az egyik part a szívetek,

a másik: Ő, ki messze-messze trónol.

Hozzá – nektek – én híd leszek,

Csak merjetek felé indulni, bátran.

Előre, Őrá nézzetek!

Ne rémítsen, ha olykor balga ívem,

e híd: a szívem – megremeg.

Múló anyag csupán, bús, fáradékony.

Ti mégse, mégse féljetek.

A túlsó partra, nagyszívű Atyánkhoz

két átszögezett kéz vezet,

két kéz emeli riadt szívem ívét.

Dúlhat rémítő fergeteg,

szökőárként zúghat felém a hullám, -

elvesznünk többé nem lehet.

A túlsó partról bő kegyelem árad,

megtart, vezet, véd és szeret.

Szakasszátok el magatokat a bűntől

Hozzá - nektek – én híd leszek.

Közétek, szegény, vétkes embertársak,

Isten engem hídnak vetett.

            Gerzsenyi Sándor

EGYSZERŰ VERS A KEGYELEMRŐL 

Csodákat próbáltam:

arannyal, ezüsttel

hívtam a népeket,

jöjjenek énhozzám!

Hiába hiába,

az arany nem kellett,

az ezüst nem kellett,

nem jöttek énhozzám.

Elmondtam naponta

tíz hegyibeszédet,

gyönyörű szavakat,

hiába, hiába:

egy fül sem fülelte,

egy szív sem szívelte

a hegyibeszédet.

Tüzet is akartam

rakni az erdőben:

nyulacska ne fázzék,

őzike ne fázzék, -

hiába, hiába!

Gyújtófám kilobbant,

és a tűz nem akart

gyúlni az erdőben.

...S egyszer csak maguktól

gyűlnek az emberek,

együgyű szavamtól

sírásra fakadnak,

ránéznem alig kell

s a tűz is felszökken, -

az Úr áll mögöttem.

       Dsida Jenő