Mi a tied?

Mert enyém az erdőnek minden vadja, a barmok az ezernyi hegyeken. Ismerem a hegyeknek minden szárnyasát, és a mező állatai tudva vannak nálam. Ha megéhezném, nem mondanám meg néked, mert enyém e világ és ennek mindene. (Zsoltárok 50, 10-12)

Minden magántulajdon. Egy utcán végigsétálva, félve, vagy egyáltalán nem nyúlunk hozzá szinte semmihez, mert az valakié. Persze a bátrabbak azért meg-megérintik mások tulajdonát. A gyerekeket szüleik arra tanítják, hogy ehhez nem szabad érni, ezt se fogd meg, mert nem a tied.

Mégis kié az, ami közös? Egyáltalán mi az, ami közös? Van olyan? Egy határátkelőnél a „senkiföldje” kinek a fennhatósága alá tartozik? Kié a földgáz? Kié a víz, és kié a levegő? Kinek a tulajdonát képezik az erdők, a fák? Kinek kell elszámolni az elhulló falevelekkel, és egyáltalán ki tudná azt megszámolni?

Sajnos az emberi mohóság közepette a birtoklási vágy előtérbe került az emberi jellemvonások között. Szintén gyerekkortól tanítanak bennünket szüleink arra, hogy ne legyünk önzőek, osszuk meg másokkal a javainkat, legyen szó bármiről. Ne csak a magunk hasznát keressük, hanem a másikét is, mert aki „másokat felüdít, az maga is felüdül”. 

Az ember természetesnek veszi a fentebb említett dolgokat -természeti kincseknek nevezzük ezeket-, de ez is valakié. Akinek van egy tulajdona, az jól ismeri annak minden rejtett zugát, minden vonását. A mobiltelefon, tablet, számítógép, amit használunk, ezerszer ezer lehetőséget tartogat számunkra, és ezeket mind használni akarjuk, jóra-e vagy rosszra az más kérdés, de ismerjük a funkcióit. De van Valaki, aki tulajdonosa mindennek ezen a földön. A tenger habjainak, vagy a sivatag homokszemcséinek. Mindenre gondja van, mindenről tud, és mindent irányítása alá von, úgy, mint ahogyan egy jogos birtokosnak ehhez joga is van! 

Ő a Mindenható Isten, nincs oly dolog, mely elrejtett volna előtte, nincs olyan pontja a világnak, ahová el lehetne bújni előle, de nem is kell bujkálni, mert gondoskodó, féltő, aggódó, és szerető! Ő a Világ Atyja! Ne rejtőzz, inkább keresd!

------------------------------------------------------------------

Bőkezű segítség

"Mert a szegény nem fogy el a földről, azért parancsolom neked, hogy légy bőkezű az országodban levő nyomorult és szegény testvéredhez."

Mózes 5. könyve 15:11

„Bár Isten mérhetetlen áldásokat ígért népének, az mégsem volt szándéka, hogy a szegénység ismeretlen legyen közöttük. Kijelentette: szegények mindenkor lesznek az országban. Mindig lesznek népe között olyanok, akik együttérzésüket, gyengédségüket és jóakaratukat igénybe vennék.

Isten törvénye a föld terméséből biztosított egy részt a szegényeknek. Ha valaki éhes volt, joga volt felebarátjának földjére, gyümölcsöskertjébe vagy szőlőjébe menni és a gabonából vagy gyümölcsből enni. A termőföldek és gyümölcsöskertek utószedése (böngészése, tarlózása) egészen a szegényeket illette.

Hétévenként különös módon intézkedtek a szegényekről. A szombatév - ahogy ezt nevezték - az aratás befejeztével kezdődött. A betakarítást követő vetési időben a nép nem vethetett, tavasszal nem művelhette szőlőjét és nem számolhatott sem aratással, sem szürettel. Abból, amit a föld termett, mindenki szabadon ehetett amíg friss volt, de tárházaikban semmit sem helyezhettek el. Annak az évnek termése az árváké, az özvegyeké, a jövevényeké és a mezei vadaké kellett legyen. A szombatév megtartása a föld és a nép javát szolgálta. A föld egy évi pihenés után a következő évben bővebben termett. A népet tehermentesítették a nehéz mezei munkától; és míg a munka különböző ágait ez idő alatt végezhették, több szabad idejük volt testi erejük megújítására. Több idejük volt az elmélkedésre és imádkozásra, az Úr tanításainak megismerésére és házanépük oktatására. A szombatévben a héber rabszolgákat is fel kellett szabadítani és nem volt szabad őket üres kézzel elbocsátani. 

Senkinek sem kellett félnie attól, hogy adakozókészsége szegénységbe dönti. Az Isten törvénye iránti engedelmesség biztosan áldást hozott.

Az emberek körülményeinek különbözősége egyike azoknak az eszközöknek, amelyek által Isten a jellemet vizsgálni és fejleszteni akarja. Mégis az a szándéka, hogy akiknek vagyonuk van, azok csupán javaik sáfárainak tekintsék magukat, akikre eszközök bízattak a szenvedők és bajban levők javára. 

Krisztus mondta, hogy szegények mindenkor lesznek közöttünk, és sorsát szenvedő népével azonosította. Megváltónk szíve együtt érez földi gyermekeinek legszegényebbjeivel és legnyomorultabbjaival is. Nekünk mondja: azok őt képviselik a földön. Közénk helyezte őket, hogy szívünkben feltámassza azt a szeretetet, amit ő érez a szenvedő és elnyomott iránt. A velük szemben megmutatkozó könyörületet és jóakaratot, valamint a kegyetlenkedést vagy részvétlenséget úgy veszi, mintha vele tennénk. 

Mennyire más lenne a világ erkölcsi és szellemi állapota, ha a törvényt, - amelyet Isten a szegények javára adott - megvalósítanák! Az önzés és önteltség nem volna olyan általános, ha mindenki jó kapcsolatot ápolna mások boldogulására és jólétére; s az oly széles körben elterjedt szegénység - és mindaz, ami sok országban látható - nem létezne!

Az Isten által előírt alapelvek megakadályozták volna a borzalmas gonoszságokat, amelyek minden korban bekövetkeztek a szegények és gazdagok közötti kibékíthetetlen ellentétből. Ezek az alapelvek megakadályozhatnák a nagy gazdagságok felhalmozását és a határtalan fényűzés élvezetét, meggátolnák tízezrek következetes tudatlanságát és lezüllését, akiknek rosszul fizetett szolgálatából mérhetetlen vagyonokat szereznek. A gondok békés megoldását hoznák, melyek most a világot anarchiával és vérontással fenyegetik.”

(Ellen G. White: Pátriárkák és próféták - Isten gondja a szegényekre)