Hazaérkezés .

"Ezek után láttam: íme, nagy sokaság volt ott, minden nemzetből és törzsből, népből és nyelvből, amelyet megszámlálni senki sem tudott; a trón előtt és a Bárány előtt álltak fehér ruhába öltözve, kezükben pedig pálmaágak..."  Jelenések könyve 7:9

Túrmezei Erzsébet: Hazaérkezés.

"Ádám késő utóda, én is az Édenen kívül születtem.

Küzdve bogánccsal és tövissel kiverejtékezett kenyéren,

Emberszívemben édenkert emléke szunnyadt hófehéren,

És magam választotta úton, magam akarta szóval, tettel,

És szép szabad nyomorúságban pazarul évre év veszett el.

S mikor kisemmizett a kedvem, csalóka vágyak megcsúfoltak,

Samaritánus irgalommal fölém hajolt az Istenember,

És éreztem, hogy kevély szememből sok bűnt sirató könny szivárog.

Elég a magaméból, ezután a Te utadon járok.

-Ahogy kimondtam lehenyatlott a kard a Kerubok kezében.

Messze tévedt, bús gyermekének kitárta kapuját az Éden.

Fái között ott várt az Isten, ködbe burkolt királyi Felség.

Atyám!- súgta az Istenember, S elfödött az Isten közelség,

Atyám!- a viharvert madárka pihen el így a pelyhes fészken.

Atyám!- ujjongani szeretnék, sírni, kacagni!

Hazaértem! Haza a Te akaratodba, édeni kerted közepébe,

Ó akármilyen messze tőled, szüntelen ott kísért a képe,

Küzdve bogánccsal és tövissel, kiverejtékezett kenyéren.

Emberszívemben édenkerted emléke szunnyad hófehéren.

Soha, soha ne legyek újra magam útjának átokvertje!

Védve és virrasztva öleljen akaratodnak édenkertje!

Boríthat benne éjsötétség, és túl a táj, mint nap ragyoghat

Akaratodnak édenkertjéből nem egy lépést, nem egy tapodtat!

Az Atya fényben állt a fák közt, és gyermeke előtte térdel.

Harmatos, hűvös alkonyat volt.

Ádám utóda- Hazaértem!"