2014. augusztus 23., szombat



Föl, szent küzdelemre!

Föl, föl, szent küzdelemre, Az Úrnak harca ez!
A trombitának hangja már indulást jelez.
Kibontva, ím, a zászló, Kezdődik a csata,
A biztos győzelemre Vezet az Úr maga.

Föl, föl, szent küzdelemre, Az ellenség merész,
Pokolsörét csapatja, Van véle, harcra kész!
Ne féljetek dühétől, A hit erős paizs,
Értünk hullt Krisztus vére, Erő e vér ma is!

Föl, föl, szent küzdelemre, Közelg Immánuel,
Az ellen messze fut már, Megmentésünk közel.
Ott integet felénk, ím, Kegyelmi díj gyanánt
A menynek teljes üdve, És égi koronánk.
Ford. Vargha Gyuláné (Hallelujah! 53) 

-----------------------------------------------
Luk. 23:33-34.
Mikor pedig elmennek a helyre, mely Koponya helyének mondatik, ott megfeszíték őt és a gonosztevőket, egyiket jobb kéz felől, a másikat balkéz felől.
Jézus pedig monda: Atyám! Bocsásd meg nékik; mert nem tudják mit cselekesznek. Elosztván pedig az ő ruháit, vetnek reájuk sorsot.
Milyen egyszerűen, tömören és röviden fogalmaz a Biblia: „megfeszíték őt”. Ha egy író egy könyvben leírna egy ilyen eseményt, biztosan kiszínezné, megdöbbenést keltően, szívbe markolóan részletezné, milyen lehetett, amikor Isten fiát keresztre feszítették. Milyen volt megtört, lemeztelenített testének látványa, milyen volt szenvedéstől gyötrődő arca, milyen volt a megdöbbenéstől, kétségbeeséstől és fájdalomtól elnémulók vagy zokogók jajgatása. De a Biblia egyszerűen fogalmaz, mert nem csak a szemünkkel, és az értelmünkkel, de a szívünkkel is olvasnunk kell ezeket a sorokat. És aki a szívével is olvassa, abba belehasít a fájdalom. „Megfeszítették őt”.
De Jézus még ekkor is, itt is másokkal törődött. Édesanyjáról gondoskodott, akit szeretett tanítványára bízott, és azokért imádkozott, akik elítélték, akik keresztre feszítették. Utolsó mondatainak egyike az ellenségeiért mondott imádság volt. Mi tudunk-e az ellenségeinkért imádkozni? Tudjuk-e szeretni őket, ahogy Jézus tanította? (Máté 5:44) Sajnos még azokat sem tudjuk igazán szeretni, akik minket szeretnek. Még azokat is bántjuk, még azoknak is fájdalmat okozunk, nap mint nap.
Hogyan szerethetem ellenségemet? Meg kell tanulnunk Isten szemével látni. Meg kell tanulnunk meglátni, hogy amikor az a másik ember rosszat tesz nekem, akkor nem tudja, mit cselekszik. Meg kell látnunk, hogy az az ember, akkor rosszabb állapotban van, mit én. Egy beteg, nyomorult, vak, szerencsétlen ember, akit szánalom illet, nem megvetés és nem gyűlölet. Ha nem magamat sajnálom akkor, amikor engem bántanak, hanem azt a másik embert, akkor már Isten szemével látom őt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése