Imádság.

Ha sorsom néha megtapos  s bú fogja szívem át,

Elmondok egy csodálatos Igéjű mély imát.

Megnyugtató, áldott varázs árad belőle rám.

s gyógyít a szent vigasztalás,  míg mondogatja szám.

S egyszerre nem fáj semmi sem, gond és bú nem sebez.

sírok, hiszek s nehéz szívem oly könnyű, könnyű lesz.

Mihail J. Lermontov (ford: Áprily Lajos)

-----------------------------------------------

Imádkozom.

Ó, jöjj viharja életemnek

És zúgj fölöttem, zúgj vadul,

Légy, mint viharzó tenger árja,

Hullámzó, korlátlanul!

Bátran tekintek szembe véled,

Egy jaj se kél az ajkamon,

Nem rettegek! – Imádkozom.

Ábrándjaim tündérvilágát

Kegyetlenül szétdúlhatod,

Reményeim szép rózsafáját,

Mit lelkem hűn ápolgatott,

Letörheted! Én készen állok!

Könny nem pereg le arcomon,

Nem, nem sírok! – Imádkozom.

Rabold el tőlem, ami kedves,

Miért a lelkem ég, hevül,

Mi másnak díszes pályabére,

Nekem ne legyen érdemül.

Szívem erős vár, az irigység

Egy gyenge rést sem vág azon,

Hogy is? – Hiszen imádkozom.

Űzd messze tőlem hű barátom,

Testvérem, vagy rokonom,

Öld meg szívüknek szeretetét,

Hogy átkot szórjanak reám!

E szív még akkor is szeret majd,

Őket viszont nem átkozom!

Nem átkozom! – Imádkozom.

Legyek szegényebb a szegénynél,

Ki utcasarkon kéreget,

Se pompa, fény; nyomor, betegség:

Az látogasson engemet.

Tudom, e sorsot elviselni

Nehéz leszen, nehéz nagyon,

De eltűröm! – Imádkozom.

Imádkozom. Óh, az imádság

Erős, hatalmas égi kincs!

Az Isten adta azt kezünkbe,

Korlát, határ előtte nincs.

Ha áhítattal kél a szívből,

Felhat az égi boltokon,

Fölér az Isten trónusáig,

S ő hallja azt… - Imádkozom.

 Túrmezei Erzsébet  (Balogh Debóra füzetéből, Kolozsvár)

--------------------------------------------

Imádság

Mint folyó, ha gátját átszakítja,

Úgy jövök most eléd, én Királyom;

Szaggatott szavakban mondom el imám,

Sóhajom, fohászom, kiáltásom.

Vajon zajongó hullámok csupán?

Ó, simítsd, el s tedd rá áldott csended!

De úgy igaz, ahogy most kitörtem;

Lassan ölt a közöny s megszokottság,

Hozzád tartozásom: vajh ki látta?

A formába öntött szép imádság,

Koszorúként dőlt hitem sírjára.

Ébressz, Uram s taníts újra járni!

Mint a haldoklónak, elém jöttek,

Fogadások, miket rég ígértem,

Úgy megrázott e magamba nézés.

Hamis megnyugvásom széjjeltéptem

S feléd futott bennem minden érzés

Öntsd formába nagy formátlanságom.

Fogadj vissza, Nálad vágyok élni,

Engedd: kiöntsem telt szívem, s mondjam,

Mint fölbuzgok új indítás nyomán,

Nagy hálában, könyörgésben, mondjam,

Mondjam, mondjam már hajnalban korán.

Legyen imám folyók nagy folyása!

Váljon tetté minden imádságom!

S amíg kapudhoz nincs érkezésem,

Életemnek imalüktetése

Tanúsítsa égi küldetésem,

- Lásd, élni vágy „Igéd” szent vetése.

Áldj meg, szolgálattal, én Királyom.

Gerzsenyi Sándor.  (Balogh Debóra füzetéből, Kolozsvár)