"Oh Isten,
milyen drága a Te kegyelmességed;
az embernek fiai a
Te szárnyaidnak árnyékába menekülnek."
(Zsoltárok
36:8)
Hogy milyen drága is
az Isten kegyeleme, milyen felfoghatatlan, bizalmat gerjesztő és kedves,
gyönyörűen szemlélteti ez a zsoltárvers. Mint ahogy a fiókák az anyamadár
szárnya alá menekülnek, úgy lelhetünk békességet Isten kegyelmében nap mint
nap.
Kegyelem
Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, eget ostromló akarattal –
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
S akkor – magától – megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.
Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.
Ez a magától: ez a Kegyelem.
Nemeskéri-Orbán
István :
GESZTENYEVIRÁGZÁS
(Hallgatom a zenét,
Széljárta ágai szavát,
Gesztenyefák morajló,
Zöld-fehér sóhaját.)
Fehér virágkehely, sűrű zöld vadon,
Alatta járok, e virágözönt bámulom,
Bámulom az évente megújuló csodát,
Gesztenyefák, szerelmet rejtő gesztenyefák.
Számolnám szirmonként, de nem lehet,
Számolom az elmúlt görnyesztő éveket,
Számba veszem, hogy virágát látom-e még,
Gesztenyefák, emlékeim őrző gesztenyék.
Nézem, hogy bomlik szűzies virágba a világ,
Nézem, hogy nyílik a gesztenyevirág,
Nézem a tavaszt, a fák alatt játszók hadát,
Gesztenyefák, jövőt óvó gesztenyefák.
Szemlélem a tüskés fürtöket cipelő ágát,
Vadgesztenyék szépséges, árnyat nyújtó sátrát,
A sétámban andalító hószín virágú gesztenyét,
Gesztenyefák, fölém boruló gesztenyék.
GESZTENYEVIRÁGZÁS
(Hallgatom a zenét,
Széljárta ágai szavát,
Gesztenyefák morajló,
Zöld-fehér sóhaját.)
Fehér virágkehely, sűrű zöld vadon,
Alatta járok, e virágözönt bámulom,
Bámulom az évente megújuló csodát,
Gesztenyefák, szerelmet rejtő gesztenyefák.
Számolnám szirmonként, de nem lehet,
Számolom az elmúlt görnyesztő éveket,
Számba veszem, hogy virágát látom-e még,
Gesztenyefák, emlékeim őrző gesztenyék.
Nézem, hogy bomlik szűzies virágba a világ,
Nézem, hogy nyílik a gesztenyevirág,
Nézem a tavaszt, a fák alatt játszók hadát,
Gesztenyefák, jövőt óvó gesztenyefák.
Szemlélem a tüskés fürtöket cipelő ágát,
Vadgesztenyék szépséges, árnyat nyújtó sátrát,
A sétámban andalító hószín virágú gesztenyét,
Gesztenyefák, fölém boruló gesztenyék.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése