2. Miért ajánlott Pál apostol bort Timóteusnak?

/ a borivók igéje /

„Akár a hívő családon belül élő hitetlen, vagy teljes világi is szívesen hivatkozik erre az apostoli megjegyzésre”

"Ne légy tovább vízivó, hanem élj egy kevés borral" 1 Tim 5,23.

A qumráni esszénusok 1QS 2,17-21 jelű tekercstöredéke beszámol arról, hogy kétféle bort használtak, a jajint és tirost Jézus előtt mintegy 200 évvel. A gyülekezet tagjai nem fogyaszthatták a jajint, vagyis az erjedt változatot, csak a tirost a mustot, amit értékesebbnek tartottak, "mert az még nem romlott meg", ellenben a borral.

A zsidó rabbik is kifejtették Jézus korában, ha valaki a bortól való megtartóztatásra fogadalmat tesz, az külön nem vonatkozik a mustra, de fordítva is igaz, ha valaki a mustra tesz fogadalmat, nyugodtan ihat bort, mert a kettő teljesen elkülönült a kultúrában.

Az újszövetség görög nyelvében viszont ezek a kifejezések nem fordulnak elő, így az íróik "új borról", vagy "ó borról", "jó borról", vagy "rossz borról" beszélnek.

Az ókori görögök idejében nagy kincs volt a tiszta szőlő lé, víz hiányában. Seneca feljegyzi Róma erkölcsi romlását kifejezve, hogy "még a víznek is változó ára van." Ifjabb Plinius, egyik írásában pedig arról panaszkodik, hogy "pazarolják a drága édes bort", ahelyett, hogy a másikat szolgálnák fel. Seneca és Plinius idejében nem volt ritka, hogy a vizet felolvasztott jégből nyerték, amit Libanonból szállítottak a hegyekből Rómába, így ez tovább növelte a víz értékét, aminek ára így a tiszta musttal vetekedett. Időnként a víz, máskor, pedig a must volt drágább és nehezebben beszerezhető.

Összegezve tehát: Értékében legdrágább volt a víz, majd a sokkal értéktelenebb ital következett, vagyis a bor. S szinte gyógyszerként értékesítették az édes bort, vagyis a mustot. Ezért ajánlja Pál ezt Timóteusnak. Semmiképpen nem valószínű, hogy a teljesen értéktelen erjedt bort ajánlotta volna, ami könnyen beszerezhető volt, és ami soha nem volt vetélytársa a víznek abban a korban.