2014. június 26., csütörtök



Cseri Kálmán bácsi vigasztaló gondolatai:

"... azt lássuk, miért lehet kijönnünk onnan, szeretnék három egyszerű rövid mondatot mondani bátorításképpen. Mind a három benne van ebben a történetben. 
a) Az első így hangzik: Isten nem mondott le rólad. Ritkán vesszük észre, hogy Isten valóban eget-földet megmozgatott annak érdekében, hogy ne pusztuljunk el a halál rabságában. ... Az a gyűlölködés, ami betölti ezt a földet, és ami ott van sokszor a szívünkben is, az a sokféle félelem, az a temérdek ínség, az önpusztításnak a sok formája, a békétlenségünk és idegességünk, a tehetetlenségünk mind-mind olyan hullaszag, ami arról árulkodik, hogy itt a halál uralkodik. Jézus azért jött el utánunk és azért engedte, hogy Őreá is rázárják a sírt, hogy kiderüljön: milyen ereje van annak az életnek, aki Ő maga. Ennek az életnek az ereje felpattantotta az Ő sírját, dicsőségesen feltámadott. Ennek sok száz szemtanúja volt. Ő ma is él. És ezért üzeni Isten ma neked is, hogy Ő nem mondott le rólad.  
b) Ebből egyenesen az következik, hogy akkor te se mondj le magadról. Olyan sok ember van, aki többször meg-próbált már, hogy változtasson az életén valamilyen formában, és nem sikerült. Ebből arra a megállapításra jut, hogy akkor nem lehet azon változtatni. Próbáltam újra kezdeni, de nem lehet… s akkor okoljuk a körülményeket, az örökséget, amit hoztunk, ritkán önmagunkat. Megállapítjuk: nem lehet .Isten igéje arra bátorít: ne mondj le magadról. Ha Isten nem mondott le rólunk, akkor mi se mondjunk le magunkról. Nekünk nem újra kell kezdenünk, hanem lehet egészen újat kezdenünk azzal a Jézussal, aki pontosan azért jött, hogy ez lehetővé váljék. Nem sodródhat olyan messze valaki Istentől, hogy ne találhatna vissza hozzá. Nem követhet el olyan súlyos bűnt, amire ne lenne nála bocsánat. Nem gabalyodhat bele olyan eltéphetetlen kötelékekbe, amiket Jézus Krisztus hatalma és szeretete ne tudna leoldozni róla. Engedjük a szívünkig ennek az igének a biztatását: ne mondj le magadról! Bízzál abban, hogy Ő egészen meg tud változtatni. Ő újjá tud teremteni. Ennek az eszköze ma is az Ő egyszerű beszéde. Az, ahogy ott megszólalt Lázár sírjánál, ahogy itt megszólal vasárnapról-vasárnapra, hétről-hétre, ahogy a Bibliából meg tud szólítani minket, ha elővesszük, és Őt akarjuk meghallani, elképzelhetetlen erőt ad ahhoz, hogy számunkra elképzelhetetlen magasságok és szépségek felé vezessen. 
 c) Végül az is következik ebből, hogy ne mondj le másokról! Olyan könnyen eljutunk oda sok csalódás, keserűség után, hogy ha ilyen durván nem mondjuk is ki, ahogy bocsánat, ha én kimondom majd, de a szívünkben ez van valakire gondolva: kutyából nem lesz szalonna. Azon még az Isten sem tud segíteni! Jó lenne, ha megszabadulnánk ettől. Ha Isten nem mondott le rólunk, ha eljutunk oda, hogy nem mondunk le magunkról, hanem engedjük, hogy Ő újat kezdjen velünk, akkor egymásra is úgy kell néznünk, hogy őróla sem mondok le. Bármennyi csalódás ért is eddig, bár-mennyire semmi jelét nem mutatja a változásnak. Egészen másként imádkoznánk egymásért, ha szoktunk. Egészen más reménységgel néznénk egymásra és egymás jövőjére. Másként gondolkoznánk egymásról és beszélnénk egymással, ha nem mondanánk le róla. Jézus szeretete és hatalma olyan nagy, hogy erre is érvényes. Neki nincs reménytelen eset, nincs megoldhatatlan probléma, nincs végleg elveszett ember. Mi is itt állunk Lázár sírja mellett. Ha csak a népünk lelki helyzetét nézzük, akkor is azt kell mondani, ha az ifjúságunk állapotát nézzük, még inkább azt kell mondanunk. Sokszor, ha a magunk elrontott életét próbáljuk elemezni, akkor is azt mondjuk és érezzük azt, hogy szaga van. Ha a családban körülnézünk. Isten ma azt üzeni nekünk: Ő nem mondott le rólunk, mi se mondjunk le magunkról, és ne mondjunk le egymásról se. Folyik ez a kemény küzdelem. Jézus, az élet Fejedelme, nem adja fel. A halál erői egyelőre nem hátrálnak, bár tudja az ördög, hogy elveszítette a háborút, de még próbálja tartani magát. Sőt Jézus előre megmondta: ahogy közeledik az Ő második eljövetele, annál inkább elhatalmasodik a bűn, nekünk annál inkább tudnunk kell, hogy az az igazság, amiről itt most szó volt. Ő a győztes, neki teljhatalma van a halál felett is, és Ő ma is ki tudja mondani egy-egy ember élete mellett megállva is: jöjj ki onnan, abból, amiben szenvedsz! ..."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése