"Grádicsok éneke. Hozzád emelem szemeimet, óh Te egekben lakozó! Ímé, mint a szolgák szemei uroknak kezére, mint a szolgalány szemei asszonya kezére: úgy néznek, szemeink az Úrra, a mi Istenünkre, mígnem megkönyörül rajtunk! Könyörülj rajtunk, Uram, könyörülj rajtunk! Mert igen elteltünk gyalázattal. Lelkünk igen eltelt a gazdagok csúfolkodásával, és a kevélyek gyalázkodásával." Zsoltár 123,1-4

---

Úr Jézus! Nagyon kérünk, ezen a héten taníts meg Hozzád kiáltani. Sokszor imádságunk sincs már. Kérünk, légy segítségül, hogy felhangozzék szívünkből és szánkból a kiáltás Hozzád. Légy hozzánk irgalmas, áldj és szabadíts meg minket, nagy nevedért. Ámen.

Olyan sokszor kezdődik így a Zsoltár, hogy szívemet Hozzád emelem, vagy lelkemet Hozzád emelem. De most így mondja az Ige: "Hozzád emelem szemeimet, óh egekben lakozó!" Lehet hogy a lelkét már nem tudta felemelni, mert nagyon nehéz volt. Voltunk már úgy, hogy olyan nehéz volt a szív, lélek, hogy képtelenek voltunk imádkozni. Biztosan más keresztyének is tapasztalják, hogy nagyon akartak volna imádkozni, de valami annyira lehúzott, hogy nem tudtunk az Úrhoz emelni szemeinket, szívünket.

Nem tudom, van-e valaki, aki most van így, hogy amiben most vagyok, abból már nincs kiút. Mert az ember azt érzi, olyan nehéz a lelke, hogy nem tud sem kiáltani, sem imádkozni, mert lesüllyedt szinte a poklokig. Ezekhez, az emberekhez most az az Isten szava, hogy emeld fel szemeidet. A Bibliában a szem a hitet jelenti, mert a lelki szemem a hit. „Hitben járunk, nem látásban.” Milyen rettenetes, mikor nem tudom már hinni, hogy jó következik az életemben. Hogy a házasságom megoldható, hogy lehetek még boldog ember

Ma este próbáld meg szemeidet Hozzá emelni. Milyen nehéz dolog, ha az ember a bajairól nem tud felnézni. Úgy tele van a bajaival, hogy már semmit nem lát. Isten azt mondja az elkeseredett embernek: tekintsetek a mezők liliomaira, nézzétek a madarakat. Mit segít ez nekem, ha tele vagyok félelemmel, aggodalommal? Már az is jó, ha egy percig leveszem szemem a dolgokról, amikkel tele vagyok. A baj, a nehézség, olyan, mint az igézet, nem tudok másra nézni. Így mondják, hogy amikor a kígyó ránéz a madárra, az egyszerűen maga sétál be a szájába. Belekerül a kígyó szemsugarába, és nem tud a madár máshova nézni

Az ördög is ezt csinálja velünk, hogy állandóan nézni kell a bajokat, nehézségeket, megoldhatatlan életünket. Azzal fekszünk le, hogy megint nem megy, megint nem sikerül, ahol én vagyok, onnan már nincs visszaút. Mi ez, ha nem igézet? Muszáj nézni. Nagyon kérem , ha van valami nehéz az életükben, egy percre emeljék fel szemüket a virágokra, madarakra és akkor meglátják, ki teremtette azokat. "Óh Te egekben lakozó!"

  „Hozzád emelem szememet, óh Te egekben lakozó."

Meglátom a szeretetét .- "Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem." (Zsoltár 121,1).

Ha fölnézel az Úrra, már tudsz imádkozni, már ki tudod mondani: Uram, lásd meg állapotomat!

"A mélységből kiáltok hozzád, Uram! Uram, hallgasd meg az én szómat!" (Zsoltár 130,1-2).

Zsoltár a legnagyobb bajt mondja el. Sokkal nagyobb baj a bűn. Ez a legnagyobb nyomorúság.

A bűn olyan, mint egy százkarú polip, megfog, és nem tudsz tőle szabadulni.

"Ímé, mint a szolgák szemei uroknak kezére, mint a szolgalány szemei asszonya kezére: úgy néznek szemeink az Úrra, a mi Istenünkre, mígnem megkönyörül rajtunk!" 123—Zsolt—1-v-

Uram, egyedül Te tudod, miből jöttünk most ide, és hogy mennyire reménytelennek látjuk magunkat. Mennyire magunkra vannak igézve szemeink, és azt gondoljuk, ebből már nincs kiút. Úr Jézus, hadd kiáltsunk most Hozzád, és hadd találkozzon szemünk azzal a keresztről reánknéző irgalmas szempárral. Áldunk, hogy hallod szavunkat és tudod, ki az, aki igazán szívből kiált most Hozzád. Hadd tudjunk most igazán Hozzád emelkedni. Hallgass meg bennünket, neved dicsőségére. Ámen.
-----------------------------------------