OTTHON

Otthonom a templom.

Ajtaján beérve mindig hazaérek.

Ismerősen csendül fülembe az ének,

Mintha minden hangja simogatás lenne.

Égi Atyám keze simogat meg benne.

Megterített asztal.

Éhező mellőle sose kell fel éhen.

Megelégedhetek mennyei kenyerem:

Élet kenyerével, élet italával,

Igével, szentségben Krisztussal, magával.

Mesterem műhelye.

Azért keresem fel, hogy kezébe vegyen,

Hogy régi emberből új emberré tegyen:

Hogy amíg templomát látogatom híven,

Templommá formálja egész bűnös szívem.

Otthonom a templom.

Mennyei otthonom halvány földi mása,

Drága tükörképe, szent hívogatása…

Míg egykor mennyei hajlékod befogad

Köszönöm, Istenem, földi hajlékodat!

            Túrmezei Erzsébet

------------------------------------------------

TEMPLOMKÜSZÖBÖN

Hajlékodból és a dércsípte mezők felől

Hangok szüremlenek zúgó fülembe.

De egyik riaszt, a másik bátorít.

Két világ mezsgyéjén állok itt,

Templomod küszöbén, Uram.

Bent vár a csend, pihentető árnyék,

puha fészek, hűs forrás vize.

Gyógyító balzsam a lélek nyugalma,

Ezért kezd a lelkem ujjongó háladalba

Templomod küszöbén, Uram.

Kint villámtól terhes fellegek szállnak,

Kihunyt a fény, virraszt a lélek.

A föld morajlik, mint megvadult tenger,

Kint magányos, árva az ember.

Fogadj be hajlékodba, Uram!

  Oláh Lajosné