Te gondolkozzál bennem, Istenem!

Az anyag nyes és bűnös é gonosz,

s mégis, mily szépek a kristályaid,

és vizeid, amik szemünk előtt

válnak jéggé, felhővé, szivárvánnyá,

és érceid, amikből még soha

nem formálódott kard a föld alatt,

mert Te alakulsz bennük, Istenem!

A csúnya hernyó is, milyen művész,

mikor lepkévé álmodja magát

a bábban! És aprócska méheid

mily mérnökök, az államrendszerük

évezredekre szóló műremek,

s egy méh se rombolt eddig sejteket,

mert Te élsz, te alkotsz bennük, Isten!

Delejtű-szívű kis madaraid

Délafrikából hazaszállnak.

Napod, a nagy koponya, életet

sugároz ránk, nem zord elméletet.

S az üstökös is, e zord kozmikus

szegénylegény, szabályosan tekereg,

mert szent törvényed lappang mindenikben.

De mi, a mindenség legszomorúbb

fajzatja, mindent csak beszennyezünk...

A földben ércet leltünk, sok csodát,

s az aranyunkból Arany Borjú lett;

a vasból kard, nyíl, gyilkos penna, tőr;

repülőgépünk bomba-posta lett.

Az ember rossz, mert ember-agy vezérli.

A legnagyobb lett köztünk mindig az,

ki legtöbb embert ölt meg közülünk,

akár önzésből, akár a Közért...

Ó, Dzsingisz kán, te eszes sáska-ember,

Napóleon, glóriás hazafi,

a hullák hegycsúcsán trónoló, -

mondjátok meg, mi volt végcélotok??

Tudósaink végcélja: a Nihil.

Vegyészeink végcélja: a Halál.

Vezéreink végcélja: Pusztulás.

Új Napot hoznak: Napból vér csorog.

Új délibábot hoznak: vér csorog...

Az ember bús tragédiája az,

hogy az agyában önmaga lakik!

Vedd vissza vésztelt szabadságomat,

s Te gondolkozzál bennem, Istenem!

Legyek szabályos, mint kristályaid,

alkossak, gyűjtsek, mint a méheid,

legyek szivárvány, melynek harmat-lelkén

a hit kristálya, mint jég a vízben,

s delejtűs fecskeszívvel Rád találjak!

   Mécs László

(Hozsannázó napok, /Balog Miklós baptista lelkipásztor által  összeállított, gépelt nagy versgyűjtemény/ I. kötet, 7.old.)