2014. május 31., szombat


És utam sötét bár s környez sok veszély, hangját egyre hallom: "Gyermekem, ne félj!" S majd ha fönn a mennyben meglátom Uram, ujjongva kiáltom: Nem, õ nem hagyott magam! (Evangéliumi ének)

Úr Jézus Krisztus! Sötét ez a világ, és nem akarjuk észrevenni a te fényedet! Világíts rá bûneinkre, hogy azokat letehessük a keresztedhez, hogy aztán teljes fényeddel világíthass rajtunk keresztül embertársaink felé. Ámen




Dietrich Bonhoeffer :
Hit.
Hiszem,
hogy Isten mindent,
még a legrosszabb dolgot is,
engedi és segíti, hogy jóra forduljon.
Ehhez olyan emberekre van szüksége,
akik mindenben
a legjobbat szolgálják.
Hiszem,
hogy Isten minden szükségben
annyi erőt ad a kitartáshoz,
amennyire szükségünk van.
Ezt azonban senki sem kapja meg előre,
azért, hogy ne önmagunkra,
hanem egyedül csak őrá hagyatkozzunk.
Az ilyen hitben
teljesen eltűnik a jövőtől való félelem.
Hiszem,
hogy hibáink és tévedéseink
nem hiábavalók,
s Istennek nem nehezebb
ezeket helyre igazítani,
mint az általunk jónak vélt
cselekedeteinket.
Hiszem,
hogy Isten nem időtlen végzet,
hanem őszinte imádságra és
felelősségteljes tettekre
vár és válaszol.

"Az igazán reménykedő nem abban bízik, hogy meglesz, amit ő akar, hanem Istenben bízik; és tudja, hogy az a jó, amit Ő ad, vagy megenged."
(Mócsy Imre)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése