Gyönyörűség és kívánságok 

"Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit!" 

(Zsolt 37,4) 

Az Úrban való gyönyörködésnek átalakító ereje van, mert felülemeli az embert romlott természetének kívánságain. Az Úrban való gyönyörködés nemcsak önmagában jó dolog, hanem a szívünkben is olyan kívánságokat ébreszt, amelyek teljesítésében az Úr kedvét leli. Avagy nem magasztos dolog-e az, hogy kívánságaink annyira átalakulnak, hogy végül azonosak lesznek Isten akaratával? 

Az ember azonban, nagy ostobán, először kíván valamit, azután nekilát, hogy megszerezze magának, amit megkívánt. Nem Isten rendelése szerint cselekszünk, mert Ő azt tanácsolja, hogy először Őt kell keresnünk, azután várhatjuk, hogy minden egyéb ráadásul megadatik nekünk. Ha engednénk, hogy Isten betöltse a szívünket, mígnem az túlárad a Benne való gyönyörűségtől, akkor Isten maga gondoskodna arról, hogy semmi jóban ne lássunk hiányt. Ezért ahelyett, hogy a világban rohangálnánk múló örömöket keresve, maradjunk csak "otthon" Istennél, és igyunk az Ő forrásából. Ő többet tud tenni értünk, mint valamennyi barátunk együttvéve. Jobb megelégedni Istennel, mint az érzékek ideig-óráig tartó gyönyörűségei után futkosni. Kezdetben talán csalódást érzünk majd, de ha ezáltal még közelebb kerülünk az Úrhoz, végtelenül hálásak lehetünk érte, mert végül minden helyénvaló kívánságunk teljesülni fog.

-------------------------------------------------------

Az ékes kapu árnyékában.

Béna lábam magam alá húzva, Fáradtan ültem az Ékes kapunál,

Reszkető kezem könyörgőn nyújtva Nap mint nap csak egy pár fillér után.

Keserű falat a kolduskenyér! Könnyel öntözött, száraz, sós darab.

Társtalan élet, hiányos fedél, Ahol már csak a fájdalom arat.

Az Ékes árnyékában nincs öröm!Ott csak jaj van. – Meghúzom magam.

Tépett rongyokba lassan öltözöm;Minek sietni? Úgyis hasztalan...

Mindig várni, mindig elfogadni; Koldusbatyuval mért élek? Minek?

Mindig csak kapni, mindig csak koldulni, Nem adni soha semmit, senkinek...

... Akkor két halász megállt előttem. Szegények, mint én, s majd oly kopottak.

Tekintetük megállt épp fölöttem: Vajon ezek nekem mit adhatnak?

S szólt az egyikük: aranyam nincsen, De amim van, azt mind odaadom.

Názáreti Jézus neve kincsem! E név neked is erő s hatalom.

Kelj fel és járj! Szegény, beteg lélek, E hely többé már nem otthonod! –

Béna lábamra ujjongva lépek: Jézus neve előtt porba hullok!

Csodás öröm lett az osztályrészem. Fényben élek, a Jézus fényében!

Jó volt sorsom szent kezébe tennem, És hinni az Ő segítségébe. Demeter Gyuláné.