Jónás és Krisztus között 

- Jó volna menekülni,

- Uram, oly rémítő a küldetés…

Gyönge a szó, s halló fül oly kevés.

Olyan távolról zeng az angyalének,

s üvölteni is oly kár Ninivének...

- Uram én nem hallgatok a Te szódra!

Társis felé szállt Jónás is hajóra...

                 

- Jó lett volna futni,

amikor Atyám földre küldött - érted,

mert égig hatott immár a te vétked!

Érted hullottam poklok tárt ölére,

hogy ott mossalak véremmel fehérre.

S remegve tudtam, közel az az óra…

- de rád tekintettem, s hallgattam a szóra.

- Küldj Uram, Ninivébe!

Ha szerelmed rajtam könyörülni kész volt,

Ninive felett is kitárul az égbolt.

Harsogva kiáltom ezer éjszakán át:

Nem akarod, Isten, a bűnös halálát!

Tudom, süket fülek meghallják igédet,

S hozsánnát zeng néma ajka Ninivének.

   Siklós József    (Balogh Debóra füzetéből, Kolozsvár)

Az Úr küld! 

Az Úr küld, hogy mennyei tűzzel

Állj ki bátran a népek elé,

Ne zárkózz hát önzőn önmagadba,

Ha lelked a fényt megnyeré.

Szakítsd le a zárt, tárd ki a szíved

Ha derű vár, vagy éj sötétje,

Ne riasszon cikázó villám,

Sem orkánok vad bömbölése.

Az Úr küld, hogy légy világosság,

Égjen lelked szent lángolással.

Úgy jó a tűz, ha lobogva ég,

Másként csak gyötör füstje által.

Gúnyok zápora ömlik majd rád,

Lángodat vihar el-elkapja,

De nem hamvadhat el az a tűz,

Mit táplál a Hit örök napja.

Az Úr küld, hogy képét hordozzad,

A tékozlóknak mutasd meg Őt.

Hogy lássák Benne hű Atyjukat,

A megbocsájtót, hőn szeretőt.

Maradj te mindig e kép mögött

Árnyékot rá képed ne vessen,

Add át magadat ékes keretül

Melyben Isten megjelenhessen.

Az Úr küld, s neked vadak között

Szelíd bárányként kell állnod,

Ne rémülj, ne fuss, hogyha szemed

Ezernyi nagy veszélyt látna ott.

Másnak ártani oly dicstelen;

Keresnünk kell társaink javát.

Ne feledd, mily parancsot kaptál:

Jóval győzd le gonoszság hadát.

Az Úr küld, jól vigyázz utadon,

Csábítnak majd sokan sokfelé,

De jaj lelkednek, ha nem marad

Ott, hová az Isten rendelé!

Irányt vesztve rohansz a térben,

Mint hullám, mit szirthez csap a szél.

Maradj meg hát, pályádon híven,

Mert ki hű, örökké csak az él.

Az Úr küld, előre hát testvér,

Kelj fel a közöny fekhelyéről,

Lökd félre kényelem-párnáid,

Elég volt már e tétlenségből!

A ma tied – ha elszalasztod,

Munkád bevégzetlen marad.

Ma még küld az Úr, menj, míg lehet

Mert ki itt vet, ott majd csak az arat.

S egykor, meglásd, Urad hívni fog;

„Jer haza már fáradt gyermekem,

Ki küzdöttél, dolgoztál hévvel,

Lelkedet én megpihentetem.”

Te akkor szépen, csendben megállsz,

Lerázza lelked az út porát

S mindent letéve, mennyekbe lépsz,

Hogy Jézustól végy üdv-koronát.

a próféta lázas ajkairól;