Add, hogy fáklyáink lángoljanak!

Istennek választott népe,

Áldjad hű oltalmazód,

Aki földi életedbe’

Oly hűséges pártfogód!

Ne légy néma,

Tégy te Róla

Bizonyságot olyan hangon,

Mindenfelé hogy elhasson!

Leborulva, Őt dicsérve

Imádjátok nagy Nevét!

Mondjon áment minden népe

Egész földön szerteszét!

Egyházának

És nyájának

Egyedül Ő az alapja,

Melyre üdvhajlékát rakja.

Építs hát a kegyelemre,

Isten népe, egyedül,

Építs rá, mint sziklakőre,

Házad úgy össze nem dűl!

Minden hívő

Mint élő kő

Épüljön be e szent házba,

Amint Isten ezt elvárja!

Áldd meg, Urunk, a Te néped

Olyan fénnyel, mint a nap,

S ha az este elközelget

Fáklyáink lángoljanak!

Add kegyelmed,

Nagy erődet,

Hogy mind híven munkálkodjunk,

Készen várjuk hű Pásztorunk!

(A hit hangjai, 312; BGyÉ. 410.)

--------------------------------------------------

Mécs László
Fényt hagyni magunk után!

Az élet örök búcsúzás.
Ó bár csak tudnánk távozáskor
fényt hagyni, mint a Messiás,
belészeretni az szívekbe,
apostolokba, mártírokba,
hogy átadják a századoknak,
a századok az ezredeknek!
Fényt hagyni, mint a Messiás!
Vagy legalább, mint az anyák,
kik egyre jobban megragyognak,
minél sötétebb lesz az éj,
és minél jobban porlanak
a bánat-barna hant alatt.
Fényt hagyni, mint a jó anyák.
Vagy legalább is, mint a Nyár,
amely almákba és diókba
szerette édes álmait,
és édességével világít
a hosszú, hosszú tél alatt.
Fényt hagyni, mint a drága Nyár.
Vagy legalább is, mint a Nap,
melyet elnyelt az alkonyat,
de a legbúsabb éjben is
világít még a gyöngyvirágban,
a liliomban, mécsvirágban.
Az életünk olyan tünékeny.
Ó szent fényt hagyni volna jó!
Fehéren és kéken, 1937