A belső hallás kialakulása
Jézus Krisztus egyik leggyakoribb kifejezése volt, amit általában tanításai végén szokott ismételgetni: "Akinek van füle a hallásra, hallja!" (Mt. 13:9, 43; Mk. 4:9, 23; 7:16; Lk. 8:8; 14:35 stb.) Ez a felszólítás fordul elő Jelenések könyve hét gyülekezeti levelének végén is, bizonyságul arra, hogy a Biblia utolsó irata valóban közvetlenül "Jézus Krisztus kijelentése" (Jel. 2:7, 11, 17, 29; 3:6, 13, 22). Vajon mit jelent ez a sokat hangoztatott kifejezés?
Ahogy a körülöttünk élők nyelvi jeladásait a fülünkkel fogjuk fel, Isten tanításainak megértéséhez is "fül", ámde "belső fül" szükséges. Ebben a hasonlatban több minden rejlik, s ezt a gazdag tanulságot legalább vázlatosan fel kell tárnunk.
Először is arra kell rámutatnunk, hogy a "belső fül", a "belső hallás" kialakulása - a testi fültől eltérően, amit készen kapunk - folyamat, mert senki nem nyeri el születésével. Ahogy szemünk, fülünk a legérzékenyebb szervünk, az Isten szavára érzékeny, azt befogadó lelkivilág is hallatlanul érzékeny "felfogókészülék". A következetesen biblikus nevelésnek van egy a fejlődést segítő, fölgyorsító szerepe, mint azt a Biblia Sámuel (I. Sám. 3. fejezet), vagy Timótheus életpéldáján szemlélteti (II. Tim. 1:5; 3:14-15). A "halló fül" kialakulásában azonban nem a körülmények játsszák a legfontosabb szerepet, hanem egy embernek a legmélyebb, legszemélyesebb belső gondolatai és döntései.
Ezt érzékeltette Jézus a magvetés négy esetéről szóló példázatában (Mt. 13. fejezet), az élet leghétköznapibb, legismertebb jelenségét véve szemléltető például. A példázatban a növekedésnek, az eredményes fejlődésnek több feltétele tűnik fel. Miként a mezőgazdaságban, a lelkek fejlődésvilágában is a legnagyobb rész a napfényé és az esőé (az Atyától származó világosság és a Szentlélek munkája), és a jó magé (az Ige, Isten beszéde, amit Jézus vet, illetve nyilatkoztat ki). Mindhárom isteni személy tökéletes munkát végez, teljes odaadással valamennyi emberért, jóllehet senkit sem kényszerítenek a jóra. Az egyedüli feltétel, melynek teljesedése az emberen múlik, a föld, a talaj állapota, ami a belső készséget jelképezi. Az ember felelősségéhez tartozik, hogy Istennek a lelkiismeretén és az Igén keresztül az ő lelkéhez szóló tanításaival szembesülve milyen magatartást vesz föl. Jézus példázata mellett Pál apostol érzékelteti, hogy élet és halál kérdése múlik e magatartás kialakításától. Mert a hit - ami egyedül vezet az üdvösséghez -, a hallott ige megértéséből, avagy a "jó mag" befogadásától függ:
Jézus Krisztus egyik leggyakoribb kifejezése volt, amit általában tanításai végén szokott ismételgetni: "Akinek van füle a hallásra, hallja!" (Mt. 13:9, 43; Mk. 4:9, 23; 7:16; Lk. 8:8; 14:35 stb.) Ez a felszólítás fordul elő Jelenések könyve hét gyülekezeti levelének végén is, bizonyságul arra, hogy a Biblia utolsó irata valóban közvetlenül "Jézus Krisztus kijelentése" (Jel. 2:7, 11, 17, 29; 3:6, 13, 22). Vajon mit jelent ez a sokat hangoztatott kifejezés?
Ahogy a körülöttünk élők nyelvi jeladásait a fülünkkel fogjuk fel, Isten tanításainak megértéséhez is "fül", ámde "belső fül" szükséges. Ebben a hasonlatban több minden rejlik, s ezt a gazdag tanulságot legalább vázlatosan fel kell tárnunk.
Először is arra kell rámutatnunk, hogy a "belső fül", a "belső hallás" kialakulása - a testi fültől eltérően, amit készen kapunk - folyamat, mert senki nem nyeri el születésével. Ahogy szemünk, fülünk a legérzékenyebb szervünk, az Isten szavára érzékeny, azt befogadó lelkivilág is hallatlanul érzékeny "felfogókészülék". A következetesen biblikus nevelésnek van egy a fejlődést segítő, fölgyorsító szerepe, mint azt a Biblia Sámuel (I. Sám. 3. fejezet), vagy Timótheus életpéldáján szemlélteti (II. Tim. 1:5; 3:14-15). A "halló fül" kialakulásában azonban nem a körülmények játsszák a legfontosabb szerepet, hanem egy embernek a legmélyebb, legszemélyesebb belső gondolatai és döntései.
Ezt érzékeltette Jézus a magvetés négy esetéről szóló példázatában (Mt. 13. fejezet), az élet leghétköznapibb, legismertebb jelenségét véve szemléltető például. A példázatban a növekedésnek, az eredményes fejlődésnek több feltétele tűnik fel. Miként a mezőgazdaságban, a lelkek fejlődésvilágában is a legnagyobb rész a napfényé és az esőé (az Atyától származó világosság és a Szentlélek munkája), és a jó magé (az Ige, Isten beszéde, amit Jézus vet, illetve nyilatkoztat ki). Mindhárom isteni személy tökéletes munkát végez, teljes odaadással valamennyi emberért, jóllehet senkit sem kényszerítenek a jóra. Az egyedüli feltétel, melynek teljesedése az emberen múlik, a föld, a talaj állapota, ami a belső készséget jelképezi. Az ember felelősségéhez tartozik, hogy Istennek a lelkiismeretén és az Igén keresztül az ő lelkéhez szóló tanításaival szembesülve milyen magatartást vesz föl. Jézus példázata mellett Pál apostol érzékelteti, hogy élet és halál kérdése múlik e magatartás kialakításától. Mert a hit - ami egyedül vezet az üdvösséghez -, a hallott ige megértéséből, avagy a "jó mag" befogadásától függ:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése