Lecke fösvényeknek

I.

Ha lenne egykét millióm,

vagy kihúznák a sorsjegyem,

nem kéne nékem mondani,

hogy szívem, kezem jót tegyen!

Százezreket szétosztanék,

meg se kottyanna, hogy adok,

Maradhatna nékem még elég –

- De így? – hisz oly koldus vagyok!

Így szól a zsugori rossz szívem,

s a mellem zord, vad sarkvidék...

(S tudom: ha százszor-annyi van,

a százszor-annyi sem elég.”

S tudom, hogy nincs olyan kevés,

miből ne jutna másnak is,

mert csoda ez bár, de igaz:

hogy vezethet vakot „vak” is.

S egy fillér több, mint millió,

mit tévedésből ád kezed.

Legbőkezűbb adakozók

a bibliai özvegyek!

II.

Jaj, néked, te sopánkodó:

akárhogy is szorongatod,

Isten a bankóidba markol

s elvesz majd egy helyett hatot!

(Nemrég a fiam volt beteg,

én elestem, kezem törött,

egy új esernyőm elveszett,

s evickéltünk gond s baj között.)

Mert Isten tudja, hogy mi kell,

s nem hagy nálam fölösleget.

Nem adtam, hát elvette Ő,

s tán még kamatot is szedett!

III.

De jut, s marad is, ha muszáj.

Ó, én vak, önző, jég-eszem!

Hát nem jobb adni örömest,

előre, önként, szívesen!?

Időt, erőt, pénzt és ruhát,

vigasztalást és kenyeret!

- Jöjj, szállj szívembe isteni

lemondás, jóság, szeretet.

Hadd tékozoljak boldogan,

gyermek-nábobként könnyedén,

ne vigyen kényszer-lemondásra

gyógyszer, baleset, szenvedély.

Jobb adni másnak: így tudom:

szegényen is gazdag vagyok,

s láthatom, ahogy sok borús szem

hálás örömmel felragyog!

Bódás János

(Hozsannázó napok, II. 337)

\--------------------------------------