Megbocsátok.

De sok bánat szűnne meg és de sok átok,

ha azt a szót hallanám, hogy

megbocsátok.

Megállna a síró szemek könnye, patakja,

ha mindenki tiszta szívből megbocsátana.

Ez a világ nagyon beteg, sírva kiált,

pedig tudós, nagy emberek gyógyítgatják…

De hiába, nem szűnnek a sóhajtások,

mert nem hallom ezt a szót, hogy

megbocsátok.

Nemzetek zúgnak, itt-ott ki is törnek,

vért adnak inni ezen szomjas földnek.

Mért vannak a szántóföldön szétszórt sírok?

Ott sem hallom ezt a szót, hogy

megbocsátok.

Nagy emberek bíznak szebb és jobb jövőben,

szebb gondolat él az emberek szívében.

Most lássuk csak, mit hoztak az új századok?

Most sem hallom ezt a szót, hogy

megbocsátok.

Vészmadarak röpködnek a levegőben,

tüzet szórnak zöld mezőre, legelőre…

Íme rommá zúzattak a nagy városok,

ott sem hallom ezt a szót, hogy

megbocsátok.

Úgy vágyom e szó után, de mindhiába,

ellenség lett apa, fiú, anya, s lánya.

Mért megannyi házassági elválások,

ott sem hallom ezt a szót, hogy

megbocsátok.

Így kesergek, s feljutok a Golgotára,

rátekintek a középső keresztfára.

Ki rajta függ, azt üzeni tihozzátok,

jöjjetek mind énhozzám, én

megbocsátok.

Örömömben átölelem a keresztfát,

megismerem rajta az Isten Szent Fiát.

Én Jézusom, ezen szóért hálát adok,

most már én is mindenkinek

megbocsátok!

Ismeretlen szerző, Szerbia

------------------------------------------------------

Tanmese.

Volt valaha négy ember, úgy hívták őket:

Mindenki, Valaki, Bárki, Senki.

Akadt egy fontos elintéznivalójuk.

Mindenki azt hitte, hogy Valaki elintézi.

Bárki elintézhette volna, de Senki nem tette meg.

Valaki ezért méregbe jött, hiszen Mindenki

kötelessége lett volna. Mindenki viszont

biztos volt abban, hogy ezt Valaki elintézi.

Közben Senki nem vette tudomásul, hogy

ezt Bárki elintézhette volna.

A mese úgy végződött, hogy:

Mindenki hibáztatott Valakit azért,

amit Bárki megtehetett volna,

de Senki nem tette meg.