Megismerni, szeretni és követni Jézust.

Jn. 10: 27—30. Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem őket, és követnek engem:

És én örök életet adok nékik; és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja őket az én kezemből.

Az én Atyám, aki azokat adta nékem, nagyobb mindeneknél; és senki sem ragadhatja ki azokat az én Atyámnak kezéből.

Én és az Atya egy vagyunk.”

A Biblia üzenete

A Jó Pásztor történetét mondva Jézus újra visszatér Jeruzsálembe, ahol pedig már korábban meg akarták kövezni, és ahol most is nyilvános választ követelnek tőle. Az ő válasza azonban csak azoknak szól, akik hisznek benne. Akik meghívást kaptak az Atyától, és arra életükön meglátszó módon válaszoltak. „Juhaim hallgatnak szavamra; én ismerem őket, ők pedig követnek engem" – mindez megmutatja azt a személyes kapcsolatot, ahonnan a jézusi hivatás ered. Ebből kiindulva az is világos, hogy a hivatás következménye az élet megváltoztatása, látható megújulása a Jézus-követés útján.
   Fontos észrevenni, hogy ebben az értelemben Jézus maga nem egy meghívás erejében cselekszik, hanem saját lényének, személyének erejében! A Jordán-parti kinyilatkoztatás csupán megerősíti és kinyilvánítja azt, ami Jézus valójában. Ezzel szemben Jézus sokszor, tudatosan és személyesen hívja az őt hallgatókat: ismeri övéit és azok hallgatnak is rá... A húsvét után megszülető egyház is hivatásként fogja fel a kereszténységet, és mindannyiunkat személyes döntésre szólít.

   Az egyház önmagára, mint ekklézsiára „hivatottra", a meghívottak közösségére tekint. Ebben a közösségben pedig mindenki a saját karizmája szerint, de az egyház egyetlen hívására felel életével!

---

„Nem vesznek el soha" – vajon kinek szóló ígéret ez? – kérdezhetjük joggal egy olyan korban, amikor keresztény országok egész sora veszti el korábbi hitét a szemünk láttára.             Egy biztos: az ajándék az örök élet, és nem valami földi „eredmény", nem egy helyi egyház vagy intézményeinek fennmaradása. Legyünk reálisak, és tudjuk: ha saját emberi gyengeségünk nem volna elég, úgy – akárcsak annak idején – ma is vannak, akik „felizgatják" az embereket, hogy űzzék el a hívőket.
Merre keressük tehát hivatásunkat? Jézus az Atya és a Fiú egységét állítja elénk, és ebbe a hívők közössége is benne foglaltatik! A hivatás – és ezen belül a papi és szerzetesi hivatás – így az Isten szeretettel teli álma rólunk: végső soron a szeretet a hivatásunk. Éppen ezért úgy hiszem, hogy nem pusztán hivatás van kevesebb a világunkban, de nagyon is hiányzik a képesség a csendre, a belső elmélyülésre és az elköteleződésre. Márpedig ha figyelek Istenre, akkor – ha nehéz is – zajos napjainkban is egyre jobban felismerhetem. A Jézus-követőknek azonban – még az Advent örömét várva is – tudniuk kell, hogy a meghívás a szegény és szenvedő Jézus követésére hív. A felelősség „csupán" az, hogy rálépjek arra az útra, amelyen haladva egyre inkább képes vagyok „megismerni, szeretni és követni Jézust".