Várnai Zseni

VAK KANÁRI

(József Attila emlékezetére)


Hogy a kanári szebben énekeljen,
izzó tűkkel kiszúrják a szemét,
a vak madár így kínban, gyötrelemben
vajúdja ki legzengőbb énekét.

A költő is csak akkor énekelhet
igazi dalt - ó, ez a balga hit,
mikor kiverve, éhen, megalázva
sikoltja el vad lázongásait.

Szemét kiszúrják pár koldusgarassal,
úgy énekeljen, mint a vak madár,
szebb így a dal, ha szenvedés az anyja,
s nemzője boldog őrületbe' már.

Jobb még talán, ha őrület határán
bolyonganak e halhatatlanok, -
és sisteregve zuhannak a mélybe,
fénykört cikázva, mint a csillagok,

mert szörnyűbb, akit lassú kór emészt el,
megvénül, és az irgalomra vár,
jobb annak, akit ifjan még, lobogva,
gyalázatától megvált a halál.

Csillaghullás van: hullanak a költők,
hideg van itt, a lelkünk didereg,
azért van ez, mert nem szerettek minket,
s nem vagytok jók mihozzánk, emberek!

Kiszúrt szemünk kínját ha énekeljük,
s gyötrelmünk hogyha őrületbe hajt,
valami furcsa, torz bohóckodásnak
fogadjátok az átokverte dalt.

Elszállnak innen mind a vak kanárik,
elhalnak már a legszebb énekek,
azért van ez, mert nem szerettek minket,
s nem vagytok jók mihozzánk, emberek!