A  LEGNAGYOBB  MŰVÉSZET

                                 

A legnagyobb művészet tudod mi?

Derűs szívvel megöregedni.

Pihenni ott, hol tenni vágyol,

Szó nélkül tűrni, ha van ki vádol.

Nem lenni bús, reményvesztett,

csendben viselni a keresztet.

Irigység nélkül nézni végig

mások erős, tevékeny éltit.

Kezed betenni az öledbe

s hagyni,  hogy gondod más viselje.

Ahol segítni tudtál régen,

bevallani nyugodtan, szépen,

hogy erre most már nincs erőd,

nem vagy olyan, mint azelőtt.

S járni amellett vidáman

Istentől rád szabott igádban.

De ezt a békét honnan vesszük?

Onnan, ha azt erősen hisszük,

hogy a teher, mit vinnünk kell

az égi honra készít el.

Ez csak a végső simítás

a régi  szíven - semmi más.

Ez old fel minden köteléket,

ha a világ még fogna téged.

Az Úr nem szűnik meg tanítani,

ezért kell sok harcot vívni

idősen is - míg csendesen

a szív az Úrban megpihen,

s kész vagy az ő kezéből venni

hogy minden Ő - s te nem vagy semmi.

Akkor lelked kegyelmes Atyja

a legszebb munkát is megadja:

Kezed imára kulcsolod,

s ez mindennél drágább dolog.

Áldást kérsz le szeretteidre,

kürülted nagyra és kicsinyre.

S ha majd a végső óra elközelget,

S földi pályád itt bevégezed,

Engedsz a mennyei hívásnak:

„Enyém vagy, jöjj, el nem bocsátlak!“

              Ford. Vargha Gyuláné.