A belső összeütközés. 

Mert nem a jót cselekszem, amit akarok, hanem a rosszat teszem, amit nem akarok! (Róma 7, 19)

Csak megtérésekor ismerte fel az apostol saját lelkében a fájdalmas hasadást az akarás és a tehetetlenség között. Vagy lehetséges az, hogy már megtérése előtt ilyen belsőleg hasadt állapotba került? Ez elképzelhetetlen. Az üldöző Saul nem volt belsőleg megbénult, tehetetlen ember. Sokkal inkább a törvényért buzgólkodó zsidók büszke öntudata hatotta át. Csak amikor a felülről adatott tövis a szívébe fúródott, került a belső forrongás állapotába. Most vált világossá előtte Isten akarata a maga teljes mélységében. Felismerte és akarta a jót, de nem tudta azt megvalósítani. Így válik az ember önmaga előtt is talánnyá: "Nem tudom, mit csinálok!" Alapjában véve gyűlölöm a gonoszt - és mégis cselekszem. Tiszta akarok lenni - és tisztátalanságnak adom át magam. Isten minden parancsát helyeslem - és mégis áthágom azokat. Honnan jön mindez? Aki egy idegen hatalomnak eladta magát, az kénytelen a végsőkig kiszolgálni azt. Ahhoz, hogy az ember a bűntől megtartóztassa magát, önmagából kellene kiszakadnia. Benne lakik a bűn. Ezért az "óembernek" meg kell halnia.

Amikor az ember önmagában semmi jót nem talál már, csak gonoszt, a törvény betöltötte feladatát. Nem tud új életet teremteni, csak felnyitja az ember szemét, hogy önmagát bűnösnek lássa. Megmutatja neki lényének teljes romlottságát és sivárságát. Ez az állapot, amibe az ember kerül, annál nyomasztóbb, mivel belső embere, hajlamai, erkölcsi felfogása szerint a jót akarja. A felülről jövő ébresztés elérte azt, hogy az ember a jó felé vonzódik és jót akar. Meg is kísérli, hogy Isten akaratának saját erejéből eleget tegyen. De minél inkább harcol a bűn ellen, annál jobban érzi annak kényszerítő hatalmát. Tagjaiban egy különös törvényszerűséget fedez fel, a bűn törvényét, amiből nem tud szabadulni. Mély és tragikus hasadás: Isten törvényét szereti. Kívánná a jót, de a testében jelentkező bűn hatalma ellen tehetetlen. Az ember kénytelen engedni neki és tehetetlen vele szemben. De közben érzi, hogy meg kell változnia. Ő maga is meg akar változni, azonban gyakran még ez az akarás sem teljes. Csak hányódik ide-oda, s csupán újabb és fájdalmasabb vereségek megtapasztalása után formálódik ki benne a teljes és mindenre elszánt akarás: Adj szabadulást Uram, nekem, nyomorult embernek!