Oláh Lajosné:

Nevetés közben

(Péld 14,13)

Nevetés közben is fáj a szív –

szól a bibliai példabeszéd.

Lehet-e maibb az üzenet,

az örök embert szólaltatva meg?

Ma is igaz, és így volt régen is,

Mert mióta csak ember él,

két hű társunk: a sírás, nevetés

bölcsőtől sírig elkísér.

Úgy váltják egymást életünkben,

mint esőt napfény a réteken.

Egyiket a másikkal takarjuk,

s ők váltják egymást szüntelen.

Fáj a szívünk, de nevet szánk,

égetnek a visszafojtott könnyek...

Mert mi mindnyájan álarcot hordunk,

védelméül a környező közönynek.

Mert a megértés oly ritka virág,

zavaró a mi jajunk, bajunk,

vagy tán épp tőlünk várnak vigaszt,

akik gyengébbek, mint mi vagyunk.

S mert már új feladatok várnak,

felvesszük naponként a harcot,

szívünk sebére ajtót zárunk,

viseljük a mosoly-álarcot.

De ha vége az előadásnak,

csendes, sötét, álmatlan éjszakán

Isten előtt lehull az álarc.

Ő megindul a szívünk bánatán.

Hisz ismeri könnyeink számát,

eltakargatott terheinket,

mik másnap újra mosolyba bújnak...

S megsimogatja sebeinket,

Ő megvigasztalja szívünket.

Oláh Lajosné, (Ige és élet c. kötetből)