TÉVTANÍTÓK ELLENI HARC.

Egyik lelkipásztor testvérünktől korholást kaptunk, mondván: “Nem keresztyéni tulajdonság mások szolgálatának a megbélyegzése, vagy ítélgetése, hát még a véleményünk kikürtölése.”

Pál azonban éppen ennek az ellenkezőjéről beszél: “Tudom, hogy távozásom után dühös farkasok jönnek közétek, akik nem kímélik a nyájat, sőt közületek is támadnak majd férfiak, akik fonák dolgokat beszélnek, hogy magukhoz vonzzák a tanítványokat. Vigyázzatok azért, és emlékezzetek arra, hogy három évig éjjel és nappal szüntelenül könnyek között intettelek mindnyájatokat.” (Csel.20:29-31).

Aki azt tanítja, hogy a Gyülekezet feladata csak az Evangélium hirdetése; a tévedésekre való rámutatás nem, az figyelmen kívül hagyja a Szentírás erre vonatkozó utasításait. Igyekeznek minden áron elkerülni a problémákat, és nem akarnak rámutatni mások igeellenes tanítására és gyakorlatára, nehogy szeretetlennek tűnjenek. A mindig éppen divatos eszmeáramlatokat követik, nehogy csökkenjen a taglétszám. Mint a szülő, aki megszüli a gyermekét, de magára hagyja, hadd nevekedjen fel, ahogy tud. Nem eteti, nem ruházza, nem figyelmezteti az élet veszélyeire.                                      Ugyanakkor megbélyegzik és elítélik azokat, akik az Igéhez ragaszkodva rámutatnak a hibákra.                                            A Szentírás prófétai intése szerint az utolsó időkben megszaporodnak a tévtanírók, tehát nemcsak időszerű, de szükséges is az ellenük való figyelmeztetés. A Hit védelme ugyanolyan fontos a Gyülekezet életében, mint a pásztorok életében a farkasok elleni harc! Fontos, hogy akinek tévtanítás jut a tudomására, figyelmeztesse a többieket. (Különösen a pásztorok!) Pál határozott utasítást ad ezen a téren: “Kérlek titeket, testvéreim, tartsátok szemmel azokat, akik szakadásokat és botránkozásokat okoznak azzal, hogy az ellenkezőjét tanítják annak, amit tanultatok. Térjetek ki előlük!                                      Mert az ilyenek nem a mi Urunknak, Krisztusnak szolgálnak, hanem a saját hasuknak, és szép szóval, ékesszólással megcsalják a jóhiszeműek szívét.” (Róm. 16: 17-18) Arra is rámutat Pál, hogy nem az okoz szakadást, aki fellép a tévtanítók ellen, hanem az, aki az Igével ellentétes tanítást hirdet!!!                       Az a lelkipásztor, aki ostorozza a bűn egyéb megnyilvánulási formáit, emelje fel szavát a tévtanítások ellen is! Pál a lelkipásztori, elöljárói tulajdonságok, közé sorolja az Ige tiszta hirdetésének képességét. “A püspök… legyen… aki ragaszkodik a tanítással megegyező igaz beszédhez, hogy az egészséges tanítással tudjon bátorítani, és meg tudja győzni az ellenszegülőket.” (Tit.1:9)                                                   Az egészséges tanítás az evangélium hirdetését, a megszentelődés és a bűntől való elszakadás folyamán felmerülő problémák megoldásának tanítását is jelenti; egyszóval mindazt, ami a Krisztusi élethez hozzátartozik. A tévtanítás elleni harc nem jelentheti a tévtanítók véleményezését.                            Az emberi szívet csak Isten ismeri (Jer.17:10). Csak a téves tanítás kimutatása és igei cáfolata a dolgunk! Aki a személy jelleméről, egyéniségéről nyilvánít véleményt, az súlyos vétket követ el!        Attól nem kell tartózkodnunk, hogy megnevezzük a tévtanítókat. Azzal, hogy a nyilvánosság elé léptek tanításukkal, jelét adták annak, hogy vállalják tanításuk nyilvánosság előtti bírálatát is.                       Ez az Isten népe ellen elkövetett bűn és vétek igei rendezésének a módja. A tévtanítás elleni harc nagy terheket ró a szellemi vezetőkre. Ez tanulást, figyelmet, kemény munkát jelent.                                                   A tudatlanság nem lehet mentség azok számára, akik Isten népét vezetik.