1A--Tiéd a kegyelem:

Kegyelem, Először sírsz.                                                                                                                  Azután átkozódsz.  Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, eget-ostromló akarattal – S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád. Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz. Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság, A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés! S akkor – magától – megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.

Akkor megnyílik magától az ég, S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva, Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor – magától – szűnik a vihar, Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény. Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.
Ez a magától: ez a Kegyelem.  ----------------------------------------------------

A2--A hármas bizonyság. Sánta János.

Leggyakrabban csak azt említjük 1Jn 5. fejezetével kapcsolatban, hogy a 7. vers betoldás. Azt azonban már sokkal kevesebben értik, hogy a többi igevers mit is mond valójában. Bárcsak értenénk igazán e szavakat! Hány bűnterhes lélek lelhetne boldog bizonyosságra abban a kegyelemben, ami a mi Urunk Jézus Krisztusban van! Szeretnél még nagyobb bizalommal lenni iránta? Akkor halljuk, mit mond nekünk az Úr az Ő Igéjében. Az érthetőség kedvéért a betoldott igeverset most kihagyom.

„Ez az, a ki víz és vér által jő , Jézus a Krisztus; nemcsak a vízzel, hanem a vízzel és a vérrel. És a Lélek az, a mely bizonyságot tesz, mert a Lélek az igazság... És hárman vannak, a kik bizonyságot tesznek (a földön), a Lélek, a víz és a vér: és ez a három (is) egy.” (1Jn 5:6,8).

Itt van tehát egy bizonyság-hármas: a Lélek, a víz és a vér. Mindhárom ugyanarról tesz bizonyságot, hiszen „ez a három egy”. De felmerül a kérdés, vajon mi a bizonyságtételük tárgya, és hogy mit is bizonyítanak. Figyeljük meg, hogy a 6. vers arról beszél, kicsoda Krisztus: „Ez az,... Jézus a Krisztus.” Akármi is legyen e bizonyságok tárgya, az Krisztus kilétével kapcsolatos. János így folytatja:

„Ha elfogadjuk az emberek bizonyságtételét, az Isten bizonyságtétele nagyobb: mert az Isten bizonyságtétele az, a mellyel bizonyságot tett az ő Fiáról.” (1Jn 5:9)

Ebből a versből nyilvánvaló, hogy az a bizonyságtétel, amiről itt szó van, az Isten bizonyságtétele, amely minden emberi tekintélyt felülmúl. Fogadtál-e már el valaha bizonyságtételt embertársaidtól? Még ha erre nem is lett volna példa, ebben tökéletesen megbízhatsz, mert olyannyira biztos, mint Isten maga. De miről is szól ez a bizonyságtétel? Az Ige azt mondja, hogy ez a bizonyságtétel az, amellyel Isten „bizonyságot tett az ő Fiáról”.
Álljunk itt meg egy pillanatra! Miről is beszél János? Lélekről, vízről és vérről – és Isten bizonyságtételéről? Nos, a Szentírás nem hagy bennünket sötétségben ezek értelme felől. Félreérthetetlen feljegyzések állnak rendelkezésünkre, Isten hol és mikor tett bizonyságot „az Ő Fiáról”. Ezeket fogjuk megvizsgálni.

A lélek.

A bizonyságok között a Lélek az első. És valóban, azt látjuk, hogy Isten Lelkének jelenléte Jézus életében kezdettől fogva az isteni származás pecsétje volt. Az angyal ezt mondta Máriának:

„A Szent Lélek száll te reád, és a Magasságosnak ereje árnyékoz meg téged, azért a mi születik is szentnek hivatik, Isten Fiának.” (Lk 1:35)

Persze lehet, hogy valaki ezt mondja: „Rendben, lehet, hogy mindez igaz, de milyen értelemben minősül bizonyságtételnek?” Keresztelő János adja meg erre a választ:

„A ki felülről jött, feljebb való mindenkinél... A ki a földről való, földi az és földieket szól; a ki a mennyből jött, feljebb való mindenkinél. A ki az ő bizonyságtételét befogadja, az megpecsételte, hogy az Isten igaz. Mert a kit az Isten küldött, az Isten beszédeit szólja; mivelhogy az Isten nem mérték szerint adja a Lelket.” (Jn 3:31,33,34)

Itt azt látjuk, hogy Isten nem mérték szerint adja a Lelket az Ő Fiának! És Isten ezáltal arról tesz bizonyságot, hogy Jézus felülről való – hogy Ő Isten Fia!                                                         A víz.
De térjünk rá a második bizonyságra, a vízre, ami szintén elég könnyen megfejthető:

„És Jézus megkeresztelkedvén, azonnal kijőve a vízből; és ímé az egek megnyilatkozának néki, és ő látá az Istennek Lelkét alájőni mintegy galambot és ő reá szállani. És ímé egy égi hang ezt mondja vala: Ez amaz én szerelmes fiam, a kiben én gyönyörködöm.” (Mt 3:16-17).

Ez az ige egyértelműen és félreérthetetlenül azonosítja Jézus keresztségét, mint olyan eseményt, amikor isteni bizonyságtétel hangzott el arról, hogy Jézus az Isten Fia. De ez még nem minden: Isten azt mondta Jézusról, hogy ez az én „szerelmes fiam”! Nem akármilyen fiúról van itt tehát szó, hanem egy szeretett Fiúról. Olyasvalakiről, akiben gyönyörködik az Isten. Aki a közelébe mehet, és beléphet a „kettejük között” fennálló „békesség tanácsába”. Nincs senki, sem a mennyben, sem a Földön, aki közelebb lehetne Istenhez az Ő szerelmes Fiánál.