A BIRODALMAM

Lélek, én lelkem, hogyha ismernélek!

Ha bejárhatnám a határidat!

- Neki indulok s olyan szövevényes...

a folyamain nincsenek hidak. -

Ha ismernélek, s tudnám, mihez kezdjek!

Mélységeidből titkok integetnek.

Lélek, én lelkem, mért vagy nyughatatlan?

Megfélemlítőn zúgsz, morajlasz folyvást.

S én idegenül önbirodalmamban,

remegve tartom kezemben a kormányt.

Koldus királyod, mit tegyek veled?

Merre keressek segítő kezet?

Lélek, én lelkem, hol van az a Mester,

Ki téged ismer, minden titkodat?

Aki zúgó folyamaidon által

hidat fénylő szivárványból vonat...

Ó, jöjjön, akár zúgó harsonával,

akár simogatóan, csendesen:

én koronámat lábához teszem.

 -------------------------------------------------
 Ahogy lehet.

 Névtelenek. Csak azt tudom, hogy hittek,

S hogy Jézus elé egy halálra vált

Gutaütöttet vittek.

Beleütköztek, testbe-vérbe, kőbe,

Sokaságba, falakba, háztetőbe,

De nem tört meg a bátor lendület!

Ha ajtón nem, hát a tetőn keresztül,

De odavitték

Jézus elé betegüket.

Nem hátráltak meg, és a béna járt!

Négy vádoló szempár tekint felém

Az évezredes messzeségen át.

Segítségért sikoltó testvérekkel

Van az utam lépten-nyomon tele,

Akiket vinni kellene,

Jézushoz vinni!

S megállítanak

Emberek, zárt ajtók, kemény falak.

Mégse szabad megállni! Hova lett

Az a tetőt bontó hit, szeretet?

Ki ment fel, ha végezetlen marad

Ma a szent feladat:

Jézushoz vinni embereket!?

Fel! A tetőn át is! Ahogy lehet!

Keresztültörve hittel mindenen,

Ahogy az a négy áldott névtelen!