Krisztián. Álomkép.

Ha ezek a falak dalra fakadnának,
El tudnák mesélni gondját eme háznak.
Elmesélné mindazt, ami eddig történt,
A gondolat mely elszállt rémtörténetként.

Ez a mese csak az idővel versenyez,
A kalandok során új társakat szerez.
Átalakul e rémséges história,
Nem mássá lesz, mint reményteli novella.

Ez a dal, mi ily gyönyörű hangot hallat,
Istent dicsőíti itt lent az ég alatt.
Ki hitet, reményt és szeretetet küldött,
Az embernek ki a földön Érte küzdött.

Ezen elméletek most szavakká lesznek,
Majd hanggá mely megtörője lesz a csendnek.
Emberek sokasága nyitja fel szemét,
S ennek hallatára teszi össze kezét

----------------------------------------------------

Tékné Csapó Erzsébet. Isten ereje

Mint fűszálon eső cseppje,
Szivárvány ragyog szívembe,
Mert az Isten rám tekintett.

Nyugalmas otthonom rendje,
Lelkem lecsendesítette,
Mert az Isten megérintett.

Tudok mindennek örülni,
Apróságban kedvem lelni,
Mert az Isten rám nevetett.

Évek sorba jönnek, mennek,
Nagy gondok már nem gyötörnek,
Mert az Isten karjára vett.

Ha hirtelen vihar rogyaszt,
Vagy lassú elmúlás apaszt,
Isten rám kegyelmet áraszt.