2--A víz.

De térjünk rá a második bizonyságra, a vízre, ami szintén elég könnyen megfejthető:

„És Jézus megkeresztelkedvén, azonnal kijőve a vízből; és ímé az egek megnyilatkoznak néki, és ő látá az Istennek Lelkét alájőni mintegy galambot és ő reá szállani. És ímé egy égi hang ezt mondja vala: Ez amaz én szerelmes fiam, a kiben én gyönyörködöm.” (Mt 3:16-17).

Ez az ige egyértelműen és félreérthetetlenül azonosítja Jézus keresztségét, mint olyan eseményt, amikor isteni bizonyságtétel hangzott el arról, hogy Jézus az Isten Fia. De ez még nem minden: Isten azt mondta Jézusról, hogy ez az én „szerelmes fiam”! Nem akármilyen fiúról van itt tehát szó, hanem egy szeretett Fiúról. Olyasvalakiről, akiben gyönyörködik az Isten. Aki a közelébe mehet, és beléphet a „kettejük között” fennálló „békesség tanácsába”. Nincs senki, sem a mennyben, sem a Földön, aki közelebb lehetne Istenhez az Ő szerelmes Fiánál.

3--A vér.

Amint hamarosan látni fogjuk, ez egy életbevágóan fontos igazság. De most még ne szaladjunk annyira előre. A harmadik bizonyságról, a vérről ezt olvassuk:

„A százados pedig és a kik ő vele őrizték  Jézust, látván a földindulást és a mik történtek , igen megrémülnek, mondván: Bizony, Istennek Fia volt ez!” (Mt 27:54)

Jézus halála nem közönséges halál volt. Mindenki, aki odafigyelt, beleértve pogány kivégzőit is, láthatta, hogy valami nagyon szokatlan történik körülötte. És amikor látták a jeleket: a sötétséget, a földrengést, a megrepedező sziklákat, és az Istennek teljes haragját ránehezedni arra a valakire, aki „kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg”: akkor ők is felismerték, hogy a kereszten függő Jézus nem egy hétköznapi ember volt: „Bizony, Istennek Fia volt ez!” De a vér bizonyságtételének koránt sincs még itt vége:

„Az ő Fia felől, a ki Dávid magvából lett test szerint, A ki megbizonyíttatott hatalmasan Isten Fiának a szentség Lelke szerint, a halálból való feltámadás által, a mi Urunk Jézus Krisztus felől.” (Róm 1:3-4)

Isten a halálból való feltámasztása által is azt bizonyította Krisztusról, hogy az Ő Fia volt. Ha nem isteni természettel bíró Fiú lett volna, nem vehette volna vissza az életét, mert azt beszennyezte volna a bűn. De a bűn nem illette Őt: hanem Ő kárhoztatta a bűnt a testben azáltal az isteni élet által, amely Őbenne volt – Isten pedig bizonyságot tett mellette azáltal, hogy Jézust visszahozta az életbe. De még itt sem ér véget ez a bizonyságtétel:

„És nem bakok és tulkok vére által, hanem az ő tulajdon vére által ment be egyszer mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve.” (Zsid 9:12)

Ez a bizonyságtétel egészen Isten szentélyébe vezet minket! Krisztus tulajdon vére által mennyei főpapunk lett Isten előtt. Vajon helyezhette-e volna Őt Isten ettől közelebb Önmagához?

4--Összegezve.

Megvizsgáltuk, mi az a bizonyságtétel, amivel Isten bizonyságot tett az Ő Fiáról. Testtélételétől fogva Jézus teljes volt Isten Lelkével, és jellemében Isten Fiának bizonyult. A Lélek bizonyságtétele pedig végigkísérte egész életén és földi szolgálatán át.
Amikor Jézus megkeresztelkedett a vízben, Isten bizonyságot tett, hogy Jézus az Ő Fia, akit Ő szeret és elfogad. És amikor Krisztus odaáldozta magát a kereszten, Isten ismét bizonyságot tett amellett, hogy Krisztusban isteni élet lakozik, és a bűn megítéltetett az istenivel egyesült emberi természetben.
Azt is láttuk, hogy ez a hármas bizonyság ugyanarról tanúskodik: az Emberfia Jézus Isten Fia is egyben, és méltóképpen bírja Isten elismerését. De jogosan merül fel itt a kérdés: hogyan segít mindez nekünk?