MERT HOSSZÚ AZ ÚT

Könnyes, bánatos, bús szemem, Uram, ma Hozzád emelem.
Te vagy egyedüli remény. Veled az élet sem kemény,
az élet, amely lázadó, akárcsak ez a földgolyó,
akárcsak az emberi szív, amely eléggé sose hív
igédhez, s gyarló ügyeit fölé helyezi, s hogy a hit
mindennél a legfontosabb, arra sokszor semmit sem ad…
…Uram, látod a szívemet, megérted könnyes szememet.
Tisztíts, tisztíts! A salakok hulljanak le! Az alakod
bevésődjön szívem falán; s a hosszú, kínos Golgotán
ne állítson meg a tövis, semmilyen kő, mégha tör is:
mert hosszú, de szent az- az út, amíg a lélek Hozzád jut.  Kárász Izabella

BÉKE     

Ölelem ma a bokrot,

a füvet meg a fát...

Kitárom áhítattal

a szívem ajtaját,

ugarom vígan szántom,

békemagot vetek,

senkire sem haragszom,

mindenkit szeretek!

Oly jó a megbocsátás,

e csendes áhítat,

szívemből a békesség

az égbe nyújt hidat.

Ráléphet minden lélek

aki megsebezett,

mert nincs bennem bántás:

mindenkit szeretek!

Nem is tudom, mi volt az,

ami fájt azelőtt,

de alázattal hajlok

a békesség előtt.

Míg arany koronája

érinti fejemet,

reám ragyog a napfény:

Mindenkit szeretek!

Nem ér el hozzám átok

mert nincsen rá oka

senkinek sem, hogy áldás

helyett megátkozna.

Melegsugáru szárnyon

símogat engemet

ez a boldog jó érzés:

Mindenkit szeretek!

A könnyek elfeledve

elmentek messzire,

megáldotta a lelkem

a jó Isten szíve!

Ugarom vígan szántom

békemagot vetek,

senkire sem haragszom:

Mindenkit szeretek!

   Kárász Izabella   "Fényből fényességet" 181.