Rónay György: Saul-.

 "Nyílni látom - kiáltott - az eget!"
De azért még rádobtak pár követ.
Így vesszen minden hitszegő gazul,
gondolta a ruhák fölött Saul.

A nagy Jehova parancsolta így,
hogy egy legyen az oltár és a hit;
mert a mi urunk irgalmatlan Úr,
gondolta, s kardért sóvárgott Saul.

De oly derűsen csillogott az ég,
hogy le kellett hunynia a szemét,
s hogy pillája szembogarára hullt,
furcsa káprázat fogta el Sault.

Mintha ezer gubó akarna már
pattanni, úgy nyüzsgött a benti táj,
s a damaszkuszi úton rengeteg
tüzes pille vagy szirom libegett.

Egy tüzes örvény vagy valami kéz
derékon kapta, megforgatta és
ledobta; hullt-hullt, és akkor vadul
lüktető szívvel fölnézett Saul.

De minden olyan volt, mint az előbb.
Ruhájukért mentek a kövezők.
S már született a villám, mely nem öl,
csak megvilágosít, és tündököl.
-------------------------------------------
Az Idő

Ha az idő nem lenne,
az élet más mederbe menne.
Átváltozna világunk,
amelyet annyira imádunk.

Eltűnnének korlátok,
nem lennének valótlanságok.
Nem létezne születés,
sem a halál, sem magültetés.

Mert az ember meglátná,
mielőtt a magot elrakná:
Hogy benne van a Minden,
s, hogy azonkívül semmi nincsen.

A szíve lenne e mag,
melyből az egész világ fakad.
S ha abba belenézne,
békesség költözne lelkébe.

Nem kellene megvárni,
amire a mag fává válik.
Mert ebben a kis szemben,
egy egész erdő benne lenne.

Ó, ha idő nem volna,
nem lenne sem tegnap, sem holnap!
Csakis a most létezne,
s az ember örökké élhetne.

De a korlát létezik,
az ember meghal, majd születik.
Így jobb, ha MAGába néz,
hogy megértse: Ideje kevés!