Somogyi Imre:
Világtestvériség

Világ kohója zúgva sistereg,
Eszmék forrongnak benne lázasan,
De csak egy eszme ragyog, amelynek
Századok óta szent varázsa van.
Ennek a fénye el nem halványult,
Ennek a fénye még meg nem kopott,
Ez az eszme: az Evangélium,
Amit Krisztus a mennyekből hozott.

És nincsen eszme szilárdabb, dicsőbb,
Amely éltessen, áldjon, emeljen,
Amely a szívnek nyugalmat adjon,
S gyűlölet-mezőn békét teremjen.
Nincsen, ami az emberlelkeket
Úgy egybefűzze, mint az az erő,
Amelytől talpra szökken a gyönge,
S meggyógyul minden beteg szenvedő.

A modern ember sírva támolyog,
Csalódás tőre járja át szívét,
A nagy versenyben társtalan maradt,
És elvesztette reményét, hitét...
Nincsen más út és nincsen igazság,
Ami az embert célhoz vezeti,
Aki az ember kezét megfogja:
Nincsen más, csak – a Názáreti.

Őt ünnepeljük, az égi Királyt,
Aki megváltónk és Urunk nekünk,
Ki biztos kézzel kormányoz minket,
És megújítja egész életünk.
Krisztus két karja áldásra tárul,
S átöleli az egész földtekét,
Lelke tüzével eggyé forrasztja
A benne hívők egész seregét.

Testvérek vagyunk mind, mind Őbenne,
Bárhol éljünk és bárkik is legyünk,
Egy szent családba fogadott minket
Mennyei Atyánk, kegyes Istenünk.
Az övé vagyunk és Ő a mienk,
Krisztus véréért nékünk megbocsát,
Föld bűnösei e vérben kaptuk
Szeretetének csodás zálogát.

Kereszt fényében fürdik a lelkünk,
A végtelenben repül sóhajunk,
Omló világban békekövetek,
Istennek hívó szózata vagyunk...
Testvéreim a Jézus Krisztusban!
Száguldjon bár itt vészes zivatar,
Miénk a jövő és az ígéret,
Miénk a Krisztus és a diadal!