ÖSSZTŰZBEN.

Sötét lelkek tébolyult vihara zúg, tombol a levegőben. Tépi, cibálja a reményt.

Szívemet markolja a nyirkos szorongás. A keresztbe kapaszkodva behunyom a szemem,

Igazságos Istenemre várok.  A virágkelyhek összezárva tűrik a hűvös esőt,

a rét ziláltan hever körülöttem.  Letűnt korok múló fájdalmán

és az újabbak vajúdásán tűnődve riadtan menekülök Hozzád, Uram!

 Az ellenség háborodott kacaja egyre halkul, míg elcsendesül a homály.

Félelmem szorítása enged, oltalmadat kiterjeszted rám,

és világosságodban győz a hit!  2010. ápr. 12.   Guti Tünde

-----------------------------

SZÍVEDET KERESEM, URAM!

 Nem fogadok senkitől glóriát, nem festhetem kékre az eget,

nem teszek a fejemre koronát, s nem hívhatok tavaszra telet!

 Nem zenél a szívemben háladal, ha örömöm-gyászom nyomja el,

nem szárnyalhat addig a diadal, míg életem nyárban is telel!

 Nem rajzolok virágot a rétre, szél szárnyán sem száguldozhatok,

Te hívsz, Uram, erővel a létre, önmagamtól jót nem adhatok!

 Terítsd rám a reménység palástját,

szemem tükrén hadd lobogjon fény, irgalmadból hű kegyelmed árját,

repülés, fütyülés, mindennap felüdülés!