Tu Fu: Sóhaj a cédrus felett, melyet kidöntött a szél

Cédrus állt parti nádkunyhóm felett. Kétszáz éves, mondták az öregek.
Érte jöttem, irtottam a vadont. S most májusban, mint sáskaförgeteg,
szisszent a szél, nőtt s hozott oly vihart, hogy folyót, hegyet söpört s kicsavart
minden fát - ki az én cédrusom is.

(Ha az ég átka volt, vajon mit akart?) Hogy állt itt a kék parton ez a fa!
Zöld ernyője, óriás kupola, esőtől, hótól védett, s muzsika
szólt benne, ezer csodafuvola. Dőlt tigrisként fekszik most a füvön,
roskadt sárkányként. Szemem csupa könny. Ha verset írok, hol szavaljam el?
Kunyhómban sincs nélküle örömöm.  /Ford.: Szabó Lőrinc/
----------------------------------------- 

Jovan Ducsics: Tengeri fűz

Árva fűz a sziklán, tengerre hajolva,
hosszú zöld haját a szélbe lebontja:
megrontott fa-tündér, valakinek átkát,
folyton azt susogja, a szomorúságát.

Hegyeket zendít a rőt hajnal körötte,
haldokló csobogást hoz a csöndes este:
s hol minden fut, táncol, ő áll, s megigézve
néz a dúlt égbe, a habba, az időbe.

És azoknak susog, dobva egy-egy tépett
ágat a tengernek, levelet a szélnek,
s mint önkínzó szív ha mereng sebe titkán,
zúg a gyászos élet. - Árva fűz a sziklán...

/Ford.: Szabó Lőrinc/