Fohász.

Büszke szív, egyszer összetör hirtelen.
Mély sebek véreznek bánatos lelkemen.
Könnyek szöknek, lopva a szemembe.
Sírok akkor, ha nem lát senki, a sötétbe.

Várom, talán történik valami csoda.
Hozz gyógyírt, fájó, nagy bánatomra.
Üres minden, fáj a csend, mi körbevesz.
Fájó emlék kínoz, gyötör s nem ereszt.

Mikor lesz vége, halkan kérdezem.
Segíts! Vezess a fényre, fogd a kezem.
Mit hibáztam, suttogva s félve kérdezem.
Vezess, és add, hogy boldog életem legyen. Ámen

---------------------------------

Örök célok Urához

Úristenünk, a mindenség a várad,

És trónusod a világegyetem!

Őrgondod fénye egyaránt elárad

Csillagbolygókon, s atomszemeken.

Árnyék mérhetetlen lényedhez nem érhet,

Fény végtelenben élsz hitünk felett!

Te vagy a mindent osztó Egy-ígéret.

A teljesülés és a végezet!

Mindent istenerőd munkája rendez,

Mi az átfoghatatlan űrben ing.

Örök céloddal szüntelen teremtesz

És új halálra szólítasz megint!

Szentlelked öntudatlan munkatársa

Minden világtest és minden atom. –

Minden Tiéd – és semmi sincs hiába –

Te örök kezdő s végző irgalom!

Krüzselyi Erzsébet

(Hozsannázó napok, I. kötet, 9.old)

-----------------------------------------

Isten nagysága

Teremtő Isten, hová tekintsek,

Hol ne lássam hatalmadat?

A fényes napban, a porszemben

Te megdicsőíted magad!

Égen és földön mindenütt

Dicsőséged lángfénye süt.

Bámultam a végtelen tengert,

S fűszálon függő harmatot,

Hozzám a búsult menny dörgése

S a méhdongás is elhatott.

Néztem vulkán égő poklába,

A fénybogárkát simogattam;

Hallám a vihar szárnyát zúgni,

S az ért kalászt zizegni halkan...

S – Teremtő Isten! – földön, égen,

Léted kiáltá minden nékem!

Tompa Mihály

(Hozsannázó napok I. Kötet, 24.old)

--------------------------------