„Az Úr látja az ember útjait.”
Példabeszédek 5:21
(Róm 12:1; 2Kor 13:10–13; 1Móz 50:15–26)
Ijesztõ vagy megnyugtató érzés-e ez a számunkra? Már-már hozzászoktunk ahhoz, hogy minden lépésünket térfigyelõ, rejtett, biztonsági kamerák – és így tovább – kísérik. S ezt nem szeretjük. Úgy vélem azonban, ha Istennel olyan õszinte kapcsolatban vagyunk, amelyben fel tudunk elõtte tárni bizalommal minden rosszat, gyengeséget, elkövetett bûnöket, rossz napokat is, meg persze a jót, az örömet is megosztjuk vele, akkor ez az ige nem félelmet kelt. Épp ellenkezõleg: erõt adhat a tudat, hogy van valaki, akinek a szeretetében, gondviselésében nem kell kételkednünk.



ÚTON VAGYOK.

1. Úton vagyok, én testvérim,
Kánaán országba fel,
Amit az Úr vélem tett, ím
Néktek most ezt mondom el.

Hála, hála, halleluja!
Bár itt vándor a nevem,
Szép hazám felé az úton
Vígan zengem énekem.

2. Elhagyottan távol éltem,
Mikor Jézus megtalált.
Zord pusztában, sok veszélyben,
Mikor hű karjába zárt.

Hála, hála, halleluja!
Bár itt vándor a nevem,
Szép hazám felé az úton
Vígan zengem énekem.

3. Most az ajkam hál'adással
Néki zeng dicséretet,
Reményteljes pillantással
A jövőmbe nézhetek.

Hála, hála, halleluja!
Bár itt vándor a nevem,
Szép hazám felé az úton
Vígan zengem énekem.

4. Ha elmúlik ez az élet,
Megváltóm köszönthetem;
Hódolattal hajtva térdet,
Őt dicsérem szüntelen.

Hála, hála, halleluja!
Bár itt vándor a nevem,
Szép hazám felé az úton
Vígan zengem énekem.

------------------------------------------------