“Csodálatos az is, mennyire érzékenyek az emberek. Mint egy rózsa. Mint egy kankalin. Oly végzetesen figyelnek minden szóra, mely hiúságukat sértheti, mint senki és semmi az élők világában. Egy hanglejtés is halálra tud sebezni egy embert, igen, már az is, ha éppen hallgatsz róla, mikor ő úgy várja, hogy dicsérjed, vagy helyeselj neki: örökké ellenségeddé változtat egy embert. S ugyanezek az emberek, akik ilyen félelmesen finom hallással érzékelnek mindent, ami személyükre vonatkozik, akik egy kézszorítás bensőségén, egy telefonbeszélgetés hanglejtésén is átérzik a személyük felé villanó véleményt vagy igazságot, ezek a mimózánál gyöngédebb és érzékenyebb emberek gondtalanul követik a legotrombább aljasságokat, szemrebbenés nélkül kegyetlenkednek, közömbösen és néha jókedvűen is. Az emberi léleknek ezt a rugalmasságát nem érdemes bírálni; csak tudni kell erről. S nem lepődni meg semmin, soha.” (Márai Sándor: Füves könyv – Az emberi érzékenységről)

“Vannak, akik mindig morognak, mert a rózsáknak töviseik vannak. Én hálás vagyok, hogy a töviseknek vannak rózsabimbói.” (Alphonse Karr

"Nincs harmadik lehetőség: a szeretet vagy feltételekhez kötött, vagy feltétel nélküli. Mindaddig, amíg feltételeket szabok, nem szeretlek igazán téged. Csupán cserét ajánlok fel, nem pedig ajándékot. Az igazi szeretet ingyenes ajándék és mindig annak is kell maradnia."

----------------------------------------------------------

„Az Úr látja az ember útjait.”

Példabeszédek 5:21
(Róm 12:1; 2Kor 13:10–13; 1Móz 50:15–26)
Ijesztõ vagy megnyugtató érzés-e ez a számunkra? Már-már hozzászoktunk ahhoz, hogy minden lépésünket térfigyelõ, rejtett, biztonsági kamerák – és így tovább – kísérik. S ezt nem szeretjük. Úgy vélem azonban, ha Istennel olyan õszinte kapcsolatban vagyunk, amelyben fel tudunk elõtte tárni bizalommal minden rosszat, gyengeséget, elkövetett bûnöket, rossz napokat is, meg persze a jót, az örömet is megosztjuk vele, akkor ez az ige nem félelmet kelt. Épp ellenkezõleg: erõt adhat a tudat, hogy van valaki, akinek a szeretetében, gondviselésében nem kell kételkednünk.


A nap éneke:

ÚTON VAGYOK

1. Úton vagyok, én testvérim,
Kánaán országba fel,
Amit az Úr vélem tett, ím
Néktek most ezt mondom el.

Hála, hála, halleluja!
Bár itt vándor a nevem,
Szép hazám felé az úton
Vígan zengem énekem.

2. Elhagyottan távol éltem,
Mikor Jézus megtalált.
Zord pusztában, sok veszélyben,
Mikor hű karjába zárt.

Hála, hála, halleluja!
Bár itt vándor a nevem,
Szép hazám felé az úton
Vígan zengem énekem.

3. Most az ajkam hál'adással
Néki zeng dicséretet,
Reményteljes pillantással
A jövőmbe nézhetek.

Hála, hála, halleluja!
Bár itt vándor a nevem,
Szép hazám felé az úton
Vígan zengem énekem.

4. Ha elmúlik ez az élet,
Megváltóm köszönthetem;
Hódolattal hajtva térdet,
Őt dicsérem szüntelen.

Hála, hála, halleluja!
Bár itt vándor a nevem,
Szép hazám felé az úton
Vígan zengem énekem.

------------------------------------------------

 "100 emberből csupán egy, aki megvalósítja önmagát, és képességeit teljes egészében kihasználja.      A többség a nélkül létezik, hogy igazán élne. Általános vélekedés szerint a legtöbb ember csupán 10%-áthasznosítja életenergiáinak. Csak 10%-át látják a világ szépségének, az emberi érzésvilág mélységének, és gazdagságának csupán tíz százalékát élik át. Botorkálnak a világban anélkül, hogy elmélkednének róla, anélkül, hogy kutatnák azt. Úgy élnek, hogy közben a szeretet tört hányadát adják és kapják." (John Powell)