A fény egy furcsa kozmikus titok

A fény egy furcsa kozmikus titok,

a Napnak vére.

Más törvényű világból érkezik

s brutálisan hull az ember szemére.

S a virág plánták elnyelik, beisszák,

belőle minden ártó fényt kimosnak

és láthatod a fényt szelídke kéknek,

lilának, bársony-barnának, pirosnak.

A fény egy furcsa kozmikus titok.

A Napnak vére.

Élvezhetetlen, mint a gyöngy, arany,

idegenül hat az ember ínyére.

S a szőlők, búzák, fák a fényt bevonják,

a végtelent ízlelhetővé szűrik,

s ha kóstolod bor-, birs-, kenyéralakban

sejtéseid felszöknek az Úrig.

A Szeretet nagy kozmikus titok.

Az Isten vére.

Más törvényű világból érkezik,

sok szív remeg meg mártíros hírére.

S a tiszta-szívű költők* és a szentek

Átszűrik, szenvedik, könnyel fogadják,

s jóság-, szelídség-, békesség-alakban

ízlelheted, milyen az Isten-ország!

Mécs László (Szeredai László versesfüzetéből, Zilah, 1985)

(*vagy „hívők”)

-----------------------------------

Mindenki

Ha mindenki a világon

csak egy kicsiny szikra volna,

a ragyogás minden utat

milyen meleg fénybe vonna!

Ha mindenki gyertya lenne,

világolva fellobbanna,

hova lenne baj és ínség,

gyötrő fájdalmak hatalma?!

Ha mindenki egyetlenegy

mást üdítő vízcsepp lenne,

pusztaságban senki többé

szomjúságtól nem epedne!

És ha mindenki mag lenne,

másokért halálba térne,

jutna akkor elég kenyér

minden éhező kezébe!

  Ismeretlen szerző

  (másoltam Szeredai László szavalatos-füzetéből, 1985-ben)