Árvai Emil

Hóseás könyvéből.

Elhagyott a saját népem, akit szerettem, nem szeret!
Nem vagyok fontos, nem kellek  nekik; kidobva Kincsük az útfélen.

Kit illet barátság, tisztelet? Bizodalmát od'adta másnak.
Elfeledkeztek rólam, már csak én hordom szívemben népemet:

mint férj búsul hűtlen társa után, úgy szánom őt, aki csalfán s bután
nélkülem próbál ma boldogulni...

Egyszer, ha szíve fog megfordulni, s meglátja, mennyire szeretem őt:
térdre hull hűséges Ura előtt...

-----------------------------------------------------------

A HAMU TANÍTÁSA. 

A hamut néztem reggel, odalent, A nagy kosárban, míg pihent puhán;
S szürke, elomló halmai felett, Megéreztem egy nagy kérdőjelet.
A nagy kosárban, benne hallgatott A fű, a fa, az erdő élete.
És kijelentést hordozott a csend, Hogy hivatásának, mind megfelelt.
S míg a kapuban, a kosár hamu Útjára készült némán, boldogan,
Hogy valahol, egy csöndes nyughelyen, A földbe térjen, és humusszá legyen,
Úgy éreztem, hogy láthatatlanul, Körülállják, a boldog kis szobák,
Körülállják a dermedt emberek,És megköszönik, hogy otthonuk meleg.
Ott álltam én is, a kapu alatt, És megáldottam én is a hamut.
S megköszöntem a kérdőjelet, Melyet szívembe, Isten így vetett:
El tudsz-e égni lassan, másokért, Mint egy darab fa, hogyha tűzbe vet
Dermesztő télben egyszer a kezem? Szolgálsz-e zokszó nélkül nesztelen?
Akarsz-e égni szent oltáromon, Névtelenül, mint egy a sok közül?
Ha életedből csak hamu marad, Áldozod-e még úgy is magadat?
A hamut néztem, és néztem a szívem; Árnyékok jártak a kapu alatt. -
– Én erre képes nem leszek soha; De Jézus él és áll a Golgota!
Én éreztem, hogy ő a felelet És éreztem, hogy benne az „igen”;
Isten Lelke távlatot nyitott, Ott állt kibontva, ott állt a titok,
Hogy végtelen, nagy szoba a világ, S hideg van benne, sokszor nagy hideg.
De lángra gyújtott életek dalolnak az áldozatról, és övék a holnap.   Füle Lajos ---