ÚJÉVI FOHÁSZ

Hatalmas Isten, ím, elődbe állunk,
S mikor Feléd száll szívünk hő imája,
Bűn terhe nyom és sok-sok mulasztásunk
Megmérhetetlen irgalmad kívánja,
– Te megbocsátó irgalmad kívánja.
Tudod, Atyám, a lelkünk gyönge, fáradt,
Keresztje alatt sokszor roskad a porba,
Gyáván remeg tán, a Sátán ha támad.
Karod védjen, ha jönne ránk a próba,
– Te adj erőt, ha jönne ránk a próba.
E földi élet millió veszéllyel,
Bajjal van tele. Légy te hű vezérünk,
Fényoszlopoddal világíts, ha éjjel
Borul reánk, hogy a vészben ne féljünk.
– Te légy velünk, s bátoríts, hogy ne féljünk.
És hogyha lelkünk vakmerően szárnyal
Fénykábítottan, tőled messze úton,
Féltő szerelmed tüzes ostorával
Vess neki gátat, ó, hogy el ne bukjon,
– Te állítsd ott meg, oh, hogy el ne bukjon.
Olyan erőtlen, oly gyarló a lelkünk,
Csak kérni is, ami javára válna.
De adj vágyat, hogy utadat kövessük,
Indítsd a lelkünk buzgó, hő imára,
– Te adj választ a buzgó, hő imára. Bácsi Sándor

KEGYELEM ÉVE

Új év, új titok. Mit hoz? Mi vár ránk?
gyengék, szegények, kicsinyek, árvák!
S kórházból írta valaki nekem:
„Így kezdődött új évem betegen.
És mégis hittel hirdetem, hogy ez
az Úrnak kedves esztendeje lesz!
Bízó reménnyel megyek elébe!
Kedves esztendő! Kegyelem éve!“
Azóta telnek napok és hetek,
de akárhányszor ezzel ébredek,
indulok bízva új nap elébe:
Kedves esztendő. Kegyelem éve!
Hiszed-e velem, vallod-e velem,
ha mást mutat is a sírva járt jelen?
Ne csüggedj mégse! Ne lankadj mégse!
Gyümölcsöt érlel könnyek vetése.
Atyai háznak, dombos kenyérnek
nagy bőségére boldogan térnek
tékozló fiak, feledbe vályút,
s újra cserélik szennyes ruhájuk.
Hogy megöleljen, áldjon és segítsen
tárt kapujában vár ránk az Isten.
Tárva a kapu. Vár a kegyelem.
Hiszed-e velem? Vallod-e velem?
Akkor hallják meg minden szegények!
Hirdessük ezt a kegyelmi évet!
Hirdessük gondot, bút félretéve:
Kedves esztendő! Kegyelem éve!

Túrmezei Erzsébet