Krisztus papi és királyi rangja
Hogy pedig ezt a kegyelmet, amelyet Krisztusban a mi belső emberünk kap, bővebben megismerjük, tudnunk kell, hogy Isten az Ótestamentumban magának szentelt minden hímnemű elsőszülöttet, és hogy az elsőszülöttségnek nagy értéke volt, mert mindenekelőtt kettős ranggal emelkedett a többi fölé: papi és királyi ranggal. Az elsőszülött fiútestvér ugyanis papja és ura volt a többinek. Ez a kép előremutat Krisztusra, aki az Atya Isten és  Mária igazi és egyetlen elsőszülötte, igazi király és pap, nem testi és földi értelemben. Országa ugyanis nem ebből a világból van. Ö a mennyeiekkel és a lelkiekkel uralkodik és szentel meg, amilyenek az igazságosság, az igazság, a bölcsesség, a béke, az üdvösség stb. Nem mintha nem volna neki alávetve minden földi és alvilági, - másképpen hogyan is tudna azoktól megvédeni vagy megmenteni? - ellenben országa nem ezekben vagy ezekből áll. Ezért az ő papsága sem áll az öltözetek és gesztusok külső pompájából, amilyen Áron emberi papsága volt, és amilyen ma a mi egyházi papságunk. Hanem lelkiekben áll, amint láthatatlan szolgálattal közbenjár értünk a mennyben Isten előtt, és ott felajánlja önmagát, és mindent megtesz, amit egy papnak meg kell tennie, ahogyan őt Pál írja le a Zsidókhoz írt levélben Melkisédek példájával. De nem csak imádkozik és közbenjár értünk, hanem belül is, lelkileg tanít minket Lelkének élő tanaival. Mert ez a kettő a pap igazi szolgálata, amit a földi papoknál a látható imádságok és prédikációk szemléltetnek.
A hívő ember királysága és papsága
Ahogy pedig Krisztus megkapta elsőszülöttségével ezt a kettős méltóságot, úgy részesíti és közli ezeket minden hívővel a házasság előbb említett jogánál fogva, amely szerint a menyasszonyé mindaz, ami a vőlegényé. Ezért Krisztusban papok és királyok vagyunk mind, akik Krisztusban hiszünk, ahogyan 1Pt 2,9 mondja: "Ti kiválasztott nemzetség, tulajdon népem, királyi papság és papi királyság vagytok, hogy hirdessétek annak nagyságát, aki elhívott titeket a sötétségből az ő csodálatos világosságára."
Lelki királyság mindenek felett
Először, ami a királyságot illet: minden keresztyén ember hite által annyira felmagasztaltatott minden fölé, hogy lelki hatalommal teljesen ura mindannak, úgyhogy egyetlen egy dolog sem tud neki bármiképpen ártani, sőt neki alávetve, minden kénytelen őt szolgálni az ő üdvösségére. Így mondja Pál Róm 8,28.ban: "Mindenek javára szolgálnak a hívőknek". Hasonlóképpen 1Kor 3,23-ban: "Minden a tiétek, akár halál, akár élet, akár jelenvalók, akár eljövendők, ti pedig Krisztuséi". Nem mintha a keresztyén ember testi hatalommal volna mindenek fölé helyezve, úgyhogy azokat birtokolja és használja, amilyen őrülettel némely egyháziak néha esztelenkednek, - mert ez jellemzi a királyokat, a fejedelmeket és az embereket a földön -, hanem magából az élet tapasztalatából látjuk, hogy mindennek alá vagyunk vetve, sokat szenvedünk, és szinte meghalunk. Sőt minél keresztyénebb valaki, annál több bajnak, szenvedésnek és halálos veszedelemnek van alávetve, ahogyan ezt a fejedelmi elsőszülöttnél, Krisztusnál és valamennyi szent testvérénél látjuk. Lelki hatalom ez, amely uralkodik az ellenségei között, hatalmas a szorongattatások között, vagyis nem más, mint az, hogy az erő az erőtlenségben lesz tökéletessé, és mindennel csak nyerhetek üdvösségem szempontjából, annyira, hogy a kereszt és a halál kénytelen engem szolgálni üdvösségemre. Ez az a fenséges és jeles méltóság, és igazi mindenható hatalom, lelki uralom, amelyben egyetlen dolog sem lehet olyan jó, egyetlen sem olyan rossz, hogy ne szolgáljon javamra, ha csak hiszek. Ha egyedül a hit kell az üdvösséghez, akkor nincs is másra szükségem, mint arra, hogy a hit az üdvösség irányába gyakorolja szabadságának erejét és hatalmát. Íme, ez a keresztyének felbecsülhetetlen hatalma és szabadsága.