2012. november 24., szombat



Győzelmek 1Krónikák 18
Dávid megverte ellenségeit, és az eltulajdonított zsákmányt az Úrnak
szentelte. Sem előtte, sem utána nem volt még egy ilyen győztes hadvezér Izrael
történetében. De miben is rejlett sikerének titka? Úgy gondolom, hogy
ennek több magyarázata is van, melyek közül kiemelhetjük a hit mérhetetlenül
fontos szerepét. Ha Dávid nem hitt volna, akkor nem, mert volna. Ha nem
mert volna, akkor nem is győzte volna le ellenségeit. De ő hitt, és a filiszteusokkal
kezdve, ellenségeit egymás után megverte. A Zsid 11, 33 szerint még
sokan követték Dávid példáját: „Ezek hit által országokat győztek le.” Az Úr
népének ma is harcolni kell! A Szentírás azt mondja, hogy az Úré a föld és annak
teljessége. Nem nukleáris fegyverekkel, hanem elsősorban imádsággal
tudjuk a sátántól visszaszerezni az általa bitorolt területeket. A bel- és külmisszió
nem más, mint honfoglalás. Ameddig országunkban fehér foltok
vannak, amelyek az evangéliumi gyülekezetek hiányáról beszélnek, addig
nem ülhetünk tétlen, hanem harcolnunk kell. Ha nem tesszük, akkor az ellenség
fog végezni velünk. Ez a harc életre-halálra megy. Istenünk, adj hitet,
hogy merjük vállalni a missziót még akkor is, ha kevesen vagyunk! Hiszen
nem a számok a döntőek! Vagy mégis?
---------------------------------------------
Ismétléssel rögzített igék 5Mózes 6,1–9
A gyermekkorban rögzített aranymondások ma is elevenen élnek a szívünkben,
mert amikor azokat tanultuk, a memóriánkban még sok üres hely
volt. Egy idő után úgy tűnik, hogy telítődik a „tárolóegység”, vagy legalábbis
sokkal nehezebben megy a rögzítés, mint gyermekkorban. Tanítsuk gyermekeinket
naponta Isten igéjére, hogy ezzel legyen telítve a szívük és gondolatviláguk!
A jól látható helyeken felbukkanó igeversek olyanok, mint a
választások előtti óriásplakátok. Felhívják a figyelmünket, és tartalmuk bevésődik
a lelkünkbe. Tegyünk egy rövid szemlét a lakásunkban! Mivel vannak
tele a falak? Kinek a képei vagy milyen mondások függnek a falakon, és
milyen hatást fejtenek ki ránk? Fel lehet-e ismerni a hívő ember otthonát
anélkül, hogy tudnánk, ki lakik ott? Végül, álljunk tükör elé! Ha magunkat
látjuk, kiábrázolódik-e bennünk a Krisztus? Milyen ékszereink vannak, és
azok milyen célt szolgálnak? Könyörögjünk, hogy az Úr adjon kegyelmet a
megtérésre, és vállaljuk az ige áldást hozó jelenlétét az életünkben!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése