NOVEMBER 1. – Örök élet vasárnapja – Mulandó sátorban 2Korinthus 5,1–10 A hívő ember néhány fontos jellemzőjéről olvashatunk itt: 1. van, amit tudunk; 2. van, amit hiszünk; 3. van, amiért sóhajtozunk. 1. Van, amit tudunk. Tudjuk, hogy földi sátorházunk összeomlik. Ez egész egyszerűen annyit jelent, hogy mindnyájan meghalunk. Pál leveleit olvasva annyiban kell ezt finomítani, hogy lesz egy nemzedék (Krisztus visszajövetelekor), amelyik nem hal meg, hanem „elváltozik”. Azt is tudjuk, hogy van Isten által készített hajlékunk. Ha a földi sátor megfelel a fizikai testünknek, akkor ez a hajlék megfelel a mennyei testünknek. Ezt az Írás még lelki (pneumatikus), romolhatatlan, erővel teljes, dicsőséges testnek is nevezi. Tudjuk továbbá, hogy ebben a testben élve bizonyos értelemben távol (idegenben) élünk az Úrtól. Ez a távol élés ugyanakkor nem olyan egyszerű kifejezés, hiszen a hit és a színről színre látás közötti különbség határozza meg a lényegét. Tudjuk továbbá, hogy Krisztus ítélőszéke is vár ránk, ahol mindenki megkapja, amit megérdemel... Kérdés lehet: mindezeket (és még sok minden mást) honnan tudjuk? Egyetlen megbízható forrásunk van: Isten kijelentett igéje, a Biblia. 2. Van, amit hiszünk. „A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.” (Zsid 11,1) A hitről a Biblia alapján elmondhatjuk, hogy egyrészt Isten ajándéka, másrészt döntésünk következménye. Bizalom és meggyőződés határozza meg életünket. A bizalom összekapcsol az élő Istennel. A bizalom a meggyőződéssel együtt pedig az Isten által kijelentett, megígért, de még nem látható jövendőbeli dolgok biztos alapját adja a mindennapjainkban. 3. Mindezekkel együtt is van, amiért sóhajtozunk. Van, mert még nem értünk célba, pedig már szeretnénk ott lenni. Azért is sóhajtozunk, mert a halál kapuján még át kell mennünk a célba jutáshoz. Ezt ugyan elfogadjuk, tudomásul vesszük, ám természetes módon tartunk is tőle (tudjuk, hogy a halál az utolsóként legyőzött ellenség). A hitben járó embernél tehát nem fér ugyan kétség ahhoz, hogy idegenből hazafelé tartunk, és haza is érünk, de ahhoz sem, hogy jelenleg még úton vagyunk.  Imaáhítat: Magasztaljuk Istent, hogy majdan mindenkor vele lehetünk! – 1Thessz 4,16–18                                                                                                                                                 --------------------------------------------