URAM, SZABADÍTS MEG A GONOSZTÓL!

Kísért a bűn. A lelkem beteg, fáradt…

Uram, építs nagy kegyelmedből várat

Remegő szívem, zord életem körül,

Mert a Sátán, gonosz; csábít és örül

Ha tőrbe csalhat, s vadul bűnbe ejthet.

S ímé – Uram, én – én a Te gyermeked

Vagyok; Gyalázni Neved nem akarom.

Szégyen reám nézve, de gyenge a karom

Megvívni minden bűnnel, kísértéssel.

Pokol hada békémet tépi széjjel.

De Te erős vagy, segíthetsz, tudom jól.
Uram, szabadíts meg a gonosztól.

Kemény a harcom, sötét felhők jönnek.

Tűnik a fény, az árnyak nőttön nőnek.

Keresztülszőttek félelmes pokolhálók,

Lábaimon már alig-alig állok.

Hiába gát, hiába korlát, törvény,

Mégis benyel a mélység, bűn, örvény.

Nagy Hatalom, hogy álljak ezzel szembe?...

Lelkem remeg, szívem össze van törve.

A nagy árat Te értem megfizetted,

A Golgotán értem repedt meg a szíved.

S elhagyjalak? Félek a gondolattól.

Uram, szabadíts meg a gonosztól.

Szívem gonosz, s indulatom, vágyam,

A bűneim, a szemem, kezem – lábam….

Ó emberem… minden, minden mi bennem régi…

A lelkemet is a Sátán csalja, kéri.

Gonosz a had, mely kísért, kerget támad,

Tönkre tesz, és sorsom a pokol marad.

Elkárhozni, óh, jaj, én nem akarok!

Feléd nyúlnak hát a reszkető karok,

Megragadlak mentsváram, erősségem!

Beléd vetem parányi tört reményem!

Hogy ment legyek bűntől, pokoltól, jajtól:

Uram, szabadíts meg a gonosztól!

ismeretlen szerző,

   (Szeredai László szavalatos füzetéből másoltam, Zilah, 1984)