MAGVETÉS     Zsolt 126: 5-6

Ha a nagy Magvető nyomdokába léptél,

ha vállaltad a magvetés szolgálatát:

vállalnod kell vele a zord napokat is,

esőket, szeleket, viharok próbáját,

melyek terheikkel sorra mind megjönnek,

hogy próbára tegyék a te hűségedet.

Számíts arra is, hogy az elhintett jó mag

nem mindig a jó talajba talál,

kövek közé is hull, meg tövisek közé,

ahol fojtogatja a magot a halál.

Ne keserítsen el, ne hidd, hogy hiába!

A magvetés soha, soha nem vész kárba!

És ha forró szelek tikkasztják a vetést,

tudnod kell, hogy itt az öntözés ideje,

s akkor öntözz, öntözz, dús könnyhullatással,

szívedből feltörő, könnyes imádsággal!

A könnyek lágyítják a kőkemény talajt,

utat egyengetnek a gyenge csírának.

Légy fáradhatatlan, mint a nagy Magvető!

Ha munkádat csendes hűséggel elvégzed,

meglátod, megáldja ő könnyes vetésed,

lesz még örömteljes, boldog aratásod!   Oláh Lajosné

-----------------------------------------------------------

,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,

Magamnak… neked… mindenkinek 

Ne akarj többnek látszani, mint ami vagy.

Csak az üres kalászok ágaskodnak

- A duzzadón teltek meghajolnak.

S mégis… mindenki tudja, mit takargatnak.

Ne láss többet magadban, mint amit kaptál

A képzelt nagyság… nem más csak jégvirág.

Ennek egy lehelet már a halál

Elolvasztja gyökértelen szirmát.

Ne akarj többnek lenni, mint Isten gyermeke

Aki az Övé… az túl lát az Én bűvkörén

Viharok közt is érzi Mesterét,

És sohasem engedi el annak kezét.

Tedd azt amit rád bízott Isten, légy eszköz,

Aki mindenkinek… mindenkor szolgál.

S ha mégsem vesznek észre… ne bánkódjál,

Végezd a munkád, vigyázz…És imádkozzál.

 Tamáska Gyula  (Balogh Debóra füzetéből, Kolozsvár)

----------------------------------------------------------

,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,

Küldj el engemet 

Titkos magányban áldott csend honol,

Csupán a négy fal körülöttem…

Mégis, oly édes e nyugalom,

Olyan szép, glóriás itt minden!

Szívemben vágyak szellője muzsikál…

Lelkem, mint nyitott virágkehely,

Amelyből csodás illat száll,

Törtet dicsőbb légkörbe fel.

Megváltás drága, szép fénye tündököl,

S az áldott Mester, Isten Fia,

Lehajol, beszél… tekintetétől,

Lehullok mélyen a porba…

Ő beszél nekem és én hallgatom.

- Nézd, mily érett már a gabona,

És mily hamar száll az alkony,

Kevés a munkás, sok a munka.

- Mester, hiszen te tudod, hogy éltem,

Neked adtam szívem, érted ég…

S ha így Hozzád jövök üresen,

Magam átadva, ez elég?…

Így társalogtunk ketten: Jézus és én.

S mégis egy harmadik hang beszél:

- Te gyáva, hiszen nem is oly rég,

Legyőztelek és elcsüggedtél!

Gúnyos mosollyal a Sátán mondja ezt.

Felmutat egy nagy sereg hibát.

No, most már munkálkodni mehetsz,

Légy jó, s majd úgy tégy azzá mást.

Jézus így beszél: mily sok a szenvedő,

Sorstól megtépett, özvegy, árva,

Eszközre van szükség, hogy segítő,

Vigasztal s hű karját kitárja.

- Nézd, óh Mesterem, a lelkem nagyon fáj,

Vágyom zengeni szereteted,

De a kísértő nyomomba jár,

Elrabolja reményemet.

Törjön hát keresztül fájó sóhajom,

A kísértés sötét légkörén.

Mester, magam Neked átadom

S ketten leszünk: az Úr és én.

Sátán gyorsan, legyőzve eltávozott.

Imaszárnyon felvittem lelkemet.

Szent átadással ím hódolok:

- Mesterem, küldj el engemet!

  Végréti Irma   (Balogh Debóra füzetéből, Kolozsvár)