Istentiszteleti munkatársak 1Krónikák 23,1–6.31–32

Igénk nem csupán a történetírás rendjéből adódó folytatása a tegnapinak, hanem

témájában is rokon a kettő. Itt is arról van szó, hogy a szolgálat érdekében

némelyek engedelmesen vállalják az alárendelt szerepet. A babiloni fogság utáni

időre a szolgálatok fokozatosan differenciálódtak az ószövetségi zsidó kultuszban,

különös tekintettel a papság és a léviták munkaterületére. Áron leszármazottaié

lett az örökös papság, míg a többi lévita feladata visszaszorult az éneklés, az

őrködés és az áldozati segédkezés területére (28–32. v.). Egy törzsön/családon belül

különösen nehéz lehetett alázatban és engedelmes szolgálatkészségben elhordozni

ezt a kényszerű különbségtételt. Mindazonáltal a léviták nem voltak mellőzöttek,

hiszen Dávid király számított rájuk a kultuszi élet szervezése során, sőt,

mondhatni, nélkülük az Ároni papok nem tudták volna ellátni az összes, törvényben

előírt feladatot. Egy gépezetben – amilyen az istentisztelet is – a legkisebb

alkatrészre is nélkülözhetetlen szükség van. Az apró elemek integrált rendszere

adja az alapját a fő részek teherviselésének és munkavégzésének. Persze a

zökkenőmentes működéshez gondos tervezés (lásd 1–6. v.) és engedelmes végrehajtás

szükséges. Kedves Testvérem! Be tudsz-e illeszkedni az Úr magasztalását

és népe megerősödését szolgáló istentiszteleti életbe? Tudod-e vállalni a kizárólag

emberileg(!) alacsonyabb rendű feladatokat is? Szükség van erre!

------------------------------------------------------------------

Az igazság áldása. Példabeszédek 11,1–11

A létfenntartásért és a megélhetésért folytatott küzdelemben az ember hajlamos

egyoldalú kompromisszumokat kötni, azaz a földi haszonszerzésért

gondolkodás nélkül – vagy inkább ösztönösen – kész szellemi-etikai károkat

elszenvedni. Így jön létre a „hamis mérleg” (1. v.), a „hűtlenség” (3. v.) és a „mohóság”

(6. v.). Bevallhatjuk, hogy sokszor hívőként is nehéz kitartóan úgy élni,

hogy „nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók,

a láthatatlanok pedig örökkévalók” (2Kor 4,18). Igen nagy kihívás távlatokban

mérlegelni és megélni a hétköznapok döntéseit, mikor a mindent könnyen és

azonnal elérni akaró türelmetlenség közege vesz körül bennünket. No de hiába

jut bárki is látszólag messzebbre rövidebb idő alatt, az Úr végső igazságszolgáltatásának

pillanatában hirtelen beérjük egymást, sőt... „Nem használ a vagyon

a harag napján, az igazság azonban megment a haláltól” (4. v.). Van-e elég türelmünk

kivárni a becsületes és igaz élet áldását – az isteni időzítés szerint, vagy

hitetlenül a hamarabbi és biztosabbnak vélt kézzelfogható reményében engedünk

a dolgok etikai vetületéből? Még a népi bölcsesség is kreált vezérigét a

hazug ember gyors kudarcáról. Mennyivel inkább kell törekednünk nekünk,

Isten gyermekeinek arra, hogy ne csak az emberek előtt, hanem a Mindenható

szemében is feddhetetlennek bizonyuljunk!?